Egyes cégeknek akár az ötvenszeresére is ugorhat a rezsidíjuk a következő hónapokban
Fotó: Shutterstock

Két hullámban érkezhet a vállalati rezsisokk

A vállalatok jelentős része korábban rögzített fix áron kapja az áramot és a gázt, ezért eddig alig szembesültek a rezsi drasztikus emelkedésével. A szerződésik lejárra után a legrosszabb esetben akár 50-szeres költségnövekedéssel is szembesülhetnek az érintett cégek.


Jóval a háború előtt kezdődött a drágulás

Nincsenek hatósági árak a hazai vállalati energiapiacon. A cégek jellemzően kereskedőkkel szerződnek, és velük alkudják ki a díjakat egy bizonyos időszakra. A leggyakrabban az történik, hogy a céges fogyasztók készítenek egy előrejelzést arról, nagyjából mennyi gázra és villamosenergiára lesz szükségük az év különböző időszakaiban, és erre a mennyiségre szerződnek le a kiválasztott kereskedővel, általában egy évre, a gáz esetében októberi, a villamosenergiánál pedig januári kezdettel – írja a G7.

Azonban az energiaárak jelentős emelkedésbe kezdtek másfél évvel ezelőtt, ezért sok cég már tavaly jelentős drágulással szembesült. 2021 októberében forintban kifejezve a gáz tőzsdei jegyzése nyolcszor, az áramé nagyjából ötször volt magasabb, mint egy évvel korábban. Viszont az ukrajnai háború miatt elhúzódott az energiaválság, és még tovább emelkedett a költségek. Jellemzően a korábban megkötött szerződésekben szereplő árak is magasak, azonban sokkal alacsonyabbak, mint a jelenlegiek.

Aki 2021-ben későn kapcsolt, az a gázt 200-300 forintos áron kaphatta köbméterenként, legalábbis a szeptember-októberi közbeszerzések alapján ilyen ajánlatokat adtak ősszel a kereskedők. Ezzel szemben az idei augusztusi átlagos tőzsdei ár 1017 forint volt, a hónapon belüli csúcs pedig közel 1400. (…) Hasonló a helyzet az árammal is. Ott tavaly kora ősszel 30-40, kicsit később 50–60 forintos ajánlatok voltak a piacon kilowattóránként, míg most augusztusban átlagosan 200, a csúcson pedig 300 forintba került ennyi villamosenergia a tőzsdén.

- jegyzi meg a portál.

Azoknál a cégeknél, akik korábban egy évnél hosszabb időre kötöttek szerződéseket, amelyek a következő hónapokban járnak le, akár húszszoros, egyes esetekben ötvenszeres is lehet a drágulás.

Nincsenek fix árak

A hazai vállalatoknál a jövőben a tőzsdei energiaár lesz a meghatározó, hiszen a kereskedők hosszú hetek óta szinte egyáltalán nem kínálnak fix költséges termékeket. A határidős piac nem működik, azaz az eladó nem tudja előre megvenni az áramot és a gázt. Ennek az az oka, hogy ilyen éles ármozgások mellett nem éri meg előre értékesíteni, sokkal jobban jár a kereskedő, ha az azonnali piacon adja el „portékáját”.

Ugyan nehezen megbecsülhető, hogy pontosan hány céget érint a probléma, azonban az iparági szakértők szerint körülbelül a vállalatok 50-70 százalékát.

Enyhülést talán két dolog hozhat. Az egyik, ha az Európai Uniónak sikerül lentebb szorítania a tőzsdei jegyzéseket, így az azokhoz kötött vállalati rezsiköltségek is alacsonyabbak lesznek. A másik, ha elkezdenek bedőlni a jelentős korábbi lekötéssel rendelkező cégek, ami kínálatot szabadítana fel az energiapiacon.


Ne hagyd ki!