A készülő vakcina-igazolványokról és a hozzájuk kapcsolódó jogokról rendeztek vitát az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi szakbizottságában. Sajtójelentések alapján összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.


Minden uniós állampolgárnak joga van uniós zöldigazolványhoz, senkit sem lehet megfosztani tőle még akkor sem, ha olyan vakcinával oltották be, amelyet a saját tagállam engedélyezett sürgősségi eljárásban, és nem az Európai Gyógyszerügynökség

- ezt mondta a vitában a jogérvényesülésért felelős uniós biztost, Didier Reynders, hozzátáve, hogy ez különösen fontos szempont az orosz Szputnyik V vakcinával kapcsolatban, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jelenleg is vizsgál, és elképzelhető, hogy azután fog engedélyezni, hogy az uniós védettségi igazolványok rendszere már elkezdett működni.

Ha beengednek, mehetsz

Reynders ugyanakkor arra is kitért, hogy azoknak a tagállamoknak a hozzáállása is érthető, amelyek csak az EMA által jóváhagyott oltásokban bíznak. Hogy az álláspontokat kibékítse, az Európai Bizottság tervezetében az áll, hogy a tagállamoknak csak az EMA által engedélyezett vakcinákat kell kötelezően elfogadniuk, de lehetőségük van arra, hogy a többit is elfogadják, írja a hvg.hu.

Ez nem vakcinaútlevél

A biztos azt is kiemelte, hogy az uniós védettségi igazolás nem vakcinaútlevél. Vagyis a tervezet értelmében a tagállamoknak ugyanazokat a jogokat kell biztosítaniuk mindenkinek, akit az EMA által engedélyezett vakcinával oltottak be, negatív PCR-tesztje vagy igazolása van arról, hogy átesett a betegségen.

A digitális zöld igazolás tervezetét márciusban mutatta be az Európai Bizottság, jelenleg az informatikai rendszert fejlesztik hozzá, és az uniós kormányok tárgyalják a javaslatot. Ha sikerül elfogadni a tervezetet, és a technikai háttér is kiépül, akkor várhatóan június elején, a nyári turisztikai szezon kezdetén lép majd életbe a rendszer, amelynek kifejezett célja, hogy megkönnyítse az uniós állampolgárok szabad mozgását az EU területén. Most is hangsúlyozzuk, tervezetről van szó, amelyet a tagállamoknak jóvá kell hagyniuk. Márciusban is jeleztük, hogy ez nem lesz egyszerű. Akkori cikkünkben a magyar kormány álláspontját is ismertettük.


The Conversation

Friss

Fotó: Unsplash

Újabb cég állt át a négynapos munkahétre

A milliárd dolláros amerikai startup, a Bolt (nem összekeverendő a hazánkban is működő, azonos nevű vállalattal) három hónapos tesztprojektet indított, amelyben azt vizsgálja, hogyan hat a dolgozóira a négynapos munkahét.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: pixabay.com

Az ABBA sztárjánál ma is a "Money, money, money" a sláger

Banális okból kifolyólag a zeneipar szereplői évente több mint 500 millió fonttól, átszámítva nagyjából 206 milliárd forinttól esnek el. Az ABBA sztárja, Bjorn Ulvaeus egy olyan kampányt indított, amellyel kiküszöbölhető a probléma.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó:Shutterstock

A magyar bitcoinosok megemlegetik Matthew Nolan nevét

Magyar áldozatai is vannak annak a nemzetközi bitcoinos csalássorozatnak, amelyben már a hazai rendőrség is nyomoz. Az esetről a hvg.hu számolt be.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!