Megkezdte a szezon előtti takarítást a versenyhivatal az utazási piacon
Fotó:123RF

Megkezdte a szezon előtti takarítást a versenyhivatal az utazási piacon

Az IBUSZ már meg is kezdte kötelezettségvállalásainak végrehajtását abban a versenyfelügyeleti eljárásban, amely a cég feltételezhetően megtévesztő árfeltüntetési gyakorlata miatt indult. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően tisztább versenyben térhetnek majd vissza a szervezett utazások a járványhelyzet enyhülésével.


A versenyhatóság eljárása azért indult, mert az IBUSZ Utazási Irodák Kft. honlapján közölt, közösségi médiás és kirakati hirdetései – egyébként a piacra jellemző módon – a repülőgépes utazási csomagok teljes ára helyett kizárólag a részvételi díjat tették közzé. Az utazáskor ehhez valójában hozzáadódtak egyes, kötelezően fizetendő díjtételek (pl. idegenforgalmi adók és illetékek), ami megtéveszthette a fogyasztókat, valamint megnehezítette az egyes ajánlatok összehasonlítását.

Mi a helyes eljárás?

Egy vállalkozás az árak reklámozásakor kétféleképpen járhat el jogszerűen: egyrészt már az első kapcsolatfelvételkor, azaz a fogyasztó figyelmének felkeltésekor megjelenítheti a teljes, fizetendő árat. Ez teszi legjobban lehetővé a különböző árak összehasonlítását, így a fogyasztók számára ez a legkedvezőbb módszer. A másik lehetősége, hogy jól észlelhetően – az alapár megjelenítésével azonos módon, hasonló hangsúllyal – a hirdetés részeként feltüntet minden további díjelemet, amely elkerülhetetlenül részét képezi a végső árnak, megjelölve azok pontos jogcímét. A fogyasztók számára így szintén egyértelművé válhat, hogy mekkora a végösszeg, és pontosan milyen elemekből tevődik össze.

Az IBUSZ már lépett

Az IBUSZ a versenyhivatali eljárásban önként módosította a kérdéses gyakorlatát, csatlakozva a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ), teljes árat alkalmazó kezdeményezéséhez. A cég – önszabályozási céllal – „Tokkal vonóval" szlogennel folytatott kampányt, és immár csak teljes árait kommunikálja - emellett közvetítőként sem fogad be olyan ajánlatot, reklámot, amely nem a teljes árat közvetíti a fogyasztók felé.

A versenyhatóság – tekintettel a járványhelyzet miatti piaci visszaesésre is – elfogadta a vállalkozás előremutató kötelezettség-vállalását.


Ne hagyd ki!