Jön az elektromos rollerek KRESZ-szabályozása

Elektromos rollerek a járda szélén

Photo by Vince Jacob on Unsplash

Jön az elektromos rollerek KRESZ-szabályozása

Szeptember folyamán indulnak az egyeztetések az e-scooterről.



Nem minősül járműnek

Jelenleg a KRESZ szerint a roller nem minősül járműnek. Egyéb vonatkozó szabályozás sincs rá, ami bizonytalan jogi helyzetet teremt, gyakorlatilag bárki vezetheti bárhol. Ugyanakkor egyáltalán nem mindegy, hogy rollerrel vagy e-rollerrel közlekedünk.

Az ORFK-nak azonban van egy utasítása, amely szerint bizonyos teljesítmény fölött, illetve mások szerint bizonyos sebesség fölött már bukósisak, és forgalmi engedély köteles, ennek azonban különösebb jogszabályi háttere nincsen, hiszen a KRESZ a rollert nem tekinti járműnek

– magyarázta Borbély Zoltán közlekedési szakjogász az ATV Híradónak.

Egyeztetnek

Időközben Révész Máriusz kormánybiztos az e-rollerek használatának kérdésében egyeztetést kezdeményezett a Belügyminisztériummal, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, illetve a rendőrséggel - erről az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos nyilatkozott a Világgazdaságnak. A találkozóra a tervek szerint még szeptemberben sor kerül, így az elektromos rollerek évek óta tisztázatlan jogi helyzete tmegoldódhat.

Ne hagyd ki!