A gépeikkel együtt emelkedett az égbe a fapados légitársaságok forgalma
Fotó: Shutterstock

Drágábbak, fapadosak, de keresettebbek lehetnek, mint valaha

Rendkívüli mértékben megemelkedett a Ryanair és a Wizz Air utasainak a száma szeptemberben. Az ír fapados légitársaságnál soha nem indult ilyen erősen az ősz. Ráadásul a repülőjegyek drágulása ellenére történt mindez.


Jelentős utasszám-emelkedés a diszkont légitársaságoknál

A Ryanair és a Wizz Air utasforgalma is a másfélszeresére ugrott szeptemberben az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A magyar hátterű légitársaság 52 százalékkal több utast szállított (4,6 milliót) éves alapon, így az előző hónapban 87 százalékos kihasználtsággal reptette gépeit. Azonban a nyári főszezon lecsengése miatt érződött némi visszaesés a forgalmukban: 300 ezerrel kevesebb utasuk volt, mint augusztusban, amikor 90,5 százalékos töltöttséggel üzemeltek. 12 hónapra vetítve a Wizz Air a 41 milliós utasszámot érte el szeptemberben, ami két és félszerese a pandémia sújtotta megelőző, azonos időszaknak – írja a VG.

Nagyot ugrott a Ryanair utasszáma is az előző hónapban az egy évvel korábbi adatokhoz képest: 94 százalékos kihasználtságukkal mintegy 15,9 millió utasuk volt, ami 50 százalékos emelkedés éves alapon. Az ír fapados társaság története legjobb szeptemberét, és összességben a harmadik legerősebb hónapját zárta. Emellett a másik két kiemelkedő hónap is 2022-es, hiszen júniusban és augusztusban is csúcsot döntött a cég forgalma (a nyolcadik hónaptól 1 millió utassal marad el szeptemberben a vállalat). A Ryanair a 2023 márciusban záruló üzleti évben 166,5 millió utassal kalkulál, amivel túlszárnyalja a 2019-es 149 milliós csúcsát.

A Ryanair vezére nem tart a recessziótól

A Ryanair vezetője, Michael O’Leary korábbi számításait igazolhatják az ír vállalat friss eredményei. Ahogyan arról mi is írtunk, szerinte a cége gazdasági visszaesés esetén még nagyobb növekedést érhet el. Ezt azzal indokolta, hogy egy esetleges recesszióban az emberek az olcsóbb repülőjegyeket kínáló légitársaságokat fogják preferálni.

A Ryanair már bejelentette téli járatindulásait is. Ezekből kiderül, hogy a vállalat a valaha volt legnagyobb forgalmával számol az Egyesült Királyságban. O'Leary szerint azért készülnek járatbővítésre, mert a versenytársak – mint például a British Airways – járatritkítást jelentettek be, miután az angol jegybank előrejelzése szerint a britek gazdasága idén recesszióba süllyed.

Egy mély recesszió vagy egy energiakrízis természetesen befolyásolja az általános keresletet, de azon belül – ahogyan a korábbi négy-öt recesszió idején is történt – az emberek a magas jegyárakkal operáló légitársaságok, mint a BA vagy az Easyjet helyett az olcsó Ryanairhez és társaihoz fordulnak majd

- nyilatkozta O’Leary.

Emelkednek a jegyárak

Az ír cégvezető szerint a Ryanair képes lesz más légitársaságoknál alacsonyabb szinten tartani az árakat, az üzemanyag-fedezeti stratégiájának köszönhetően. Eszerint a társaság egyezséget köt a jövőbeni vásárlásairól, előre meghatározott áron.

Azonban arról is tájékoztatott, hogy a korábbi, 10 eurós repjegyárak nem fognak visszatérni a közeljövőben.

Ne hagyd ki!