Repülégépen stewardess kiszolgálja az öltönyös utasokat
Fotó: Shutterstock

Ötödével drágultak a repülőjegyek, és ez még nem a vége

Érezhetően emelkednek a repülőjegyárak a dráguló üzemanyag miatt. A pandémiás bezártság után az utazni vágyó tömegeknek ez egyelőre nem szegte kedvét.

Idén márciusban az amerikaiak 8,8 milliárd dollárt költöttek belföldi repülőjegyekre, ami 28 százalékkal több, mint a pandémia előtti, 2019-es év harmadik hónapjában. A repülőjegyárak ugyanebben az időszakban 20 százalékkal emelkedtek, míg a foglalások csupán 12 százalékkal nőttek - derül ki az Adobe Digital Economy jelentéséből, amelyben a hat legjelentősebb amerikai foglalási oldal adatait összesítette.

Áthárítják

A repülőjegyárak drágulása az infláció megjelenésének egy újabb szegmense, amely már elérte a fogyasztókat a benzinkutaknál, a boltokban, és az ingatlanpiacon is.

A repülőtársaságok bíznak abban, hogy a repülőbenzin árának emelkedését

ezután is át tudják hárítani az utasaikra,

és ők egyelőre hajlandóak is szó nélkül kifizetni a magasabb árakat. A US Gulf Coast repülőbenzin ára az év eleje óta másfélszeresére nőtt, ami az egy évvel ezelőtti árnak a duplája.

Előre kell gondolkodni

A júniustól augusztusig terjedő időszakra az online költés a repülőjegyekre 8 százalékkal haladja meg a 2019-es év hasonló időszakáét, a foglalás pedig 3 százalékkal.

A Hopper utazási app egyik vezetője azt javasolja, hogy aki útra szeretne kelni a nyáron, az

május első hetéig foglalja le a repülőjegyét.

Azután az árak nekilendülnek majd, és szinte lehetetlen lesz jó áron kifogni repülőjegyet júniusra és júliusra. Aki ragaszkodik az alacsonyabb repjegyárhoz, annak érdemes kitolnia a vakációt szeptember-októberre.

Kerül, amibe kerül

Egyelőre nincs jele annak, hogy az utazási kedv csökkenne.

Amikor két éven át nem tudsz úgy utazni, ahogy szeretnél, és azalatt félretettél egy csomó pénzt is, hiába magasak az árak, az emberek azt mondják:
nem érdekel, utazni akarok, el akarok menni valahová

- mondta a CNBC-nek egy szakértő.

Arról, hogy az infláció hamarosan választás elé állíthat minket: utazzunk vagy shoppingoljunk, itt írtunk bővebben.

Ne hagyd ki!