Augusztus 20-i tűzijáték Budapesten háttréban a Parlamenttel és a Budai Várral
Fotó: Unsplash

Jön a hosszú hétvége! Mutatunk tíz kitűnő fővárosi programot!

A három napos hosszú hétvégén a Szent István Napja programsorozat keretében számtalan program várja a fővárosba látogatókat. Ezek közül választottunk ki tízet!



1. Az ország születésnapi partija: Felvonulás

Időpont és helyszín: Augusztus 20., Andrássy út

Soha nem látott méreteket öltő és színvonalú felvonuló ünnepség nyitja meg a Szent István Nap eseménysorozatot. Augusztus 20-án az Oktogontól a Hősök teréig impozáns, guruló installációk közt vonul végig több száz fellépő, köztük Péter Szabó Szilvia, Wolf Kati, Nvratil Andrea, Horváth Tamás énekesek; a Kelemen Kabátban, a Road és a Göncöl Zenekar, valamint mellettük több száz táncos.

A grandiózus alkotások három tematikába rendeződnek: föld, haza és nemzet. Elsőként a magyar eredetmondák legendás állatai, pogány korunk hitregés világának eredeti alakjai, a turul és a csodaszarvas jelennek meg, melyek a sámánok korában a hitet adták a magyaroknak, és hosszú vándorútjukon kísérői, vezetői voltak a népnek az ígért új hazába. A négy és fél méter magas turulmadarat és a 16 ember által működtetett csodaszarvast a haza blokkban a kilenc méter átmérőjű korona követi, és természetesen Szent István is megjelenik majd a felvonuláson, óriásszobor formájában. És mi más lehetne az ünnepélyes felvonulás zárójelképe, mint az utolsó egységében megjelenő, 60 méter hosszú, varrott magyar zászló.

Az installációk az augusztus 20-i felvonulást követően az ünnepi hétvégén látogathatók lesznek egy interaktív kiállítás keretében a Hősök terén. A felvonulás próbáján készült werkfilm innen tölthető le!

2. Életre kel a történelem: Hősök útja

Időpont és helyszín: Augusztus 20., Tóth Árpád sétány

A Budai Vár legnagyobb területű eseménye az augusztus 20-i Szent István Nap keretén belül a Hősök útja lesz, mely a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket látványos, szerepjátékos, hagyományőrző bemutatókon keresztül, ahol lehetőség van a korhű fegyverek, eszközök kipróbálására is. A szervezők hét történelmi alak hősi cselekedeteit mutatják be hét különböző helyszínen a Tóth Árpád sétány hangulatos részein a Hadtörténeti Múzeum és a Magyar Honvédség Hagyományőrző csoportjainak támogatásával. I. István király, Szent László, Hunyadi János, Egri nők, Kászonyi Dániel, Muhr Ottmár és Duska László: közös bennük, hogy mind hoztak olyan sorsfordító döntést, ami miatt ma hősként tekintünk rájuk, vagy a döntésük olyan módon befolyásolta a történelem lefolyását, amely nagy hatással volt az utána következő időkre, harcokra, cselekményekre. Az előadások végén, egy különleges, erre az alkalomra készült selfie-géppel, mindenki csinálhat közös fotót kedvenc történelmi hősével.

​3. Festői piknik klasszikus zenei koncertekkel: Panorama Classical

Időpont és helyszín: Augusztus 20–22., Filozófusok kertje

Páratlan élőzenei élményben lehet részünk a Panorama Classical nevű programsorozaton, miközben a város egyik legszebb panorámájával bíró Filozófusok (Gellért-hegy, víztározó teteje) kertjében elegáns pikniken veszünk részt. A komolyzenei koncerteket, a színpad hátterében a vár látképével a legnépszerűbb komolyzenei előadóktól hallhatjuk babzsákokon, a fűben ülve, a lámpafüzérek meghitt fénye alatt falatozva, borozgatva. Gyermekeknek egésznapos „hangszersimogató" keretében ismerkedhetnek a különböző hangszerekkel.

​4. Ahol jó ebédhez szól a nóta: Csárdafesztivál

Időpont és helyszín: Augusztus 20–22., Vörösmarty tér

Az ország és a határon túli térségek legjobb magyar csárdáinak ikonikus ételeit kóstolhatjuk meg a Vörösmarty téren augusztus 20–22. között. Erre az alkalomra a két Michelin-csillagos Onyx étterem is csatlakozik a résztvevőkhöz egy pop-up csárdával! A kivételes gasztroélmény mellett a helyszíni tánc és népzenei programok a térre épített színpadon, valamint a közönség között is élvezhetők, mint egy csárda asztalánál ülve. A fesztivál első napja a népművészeti hungarikumokat állítja a középpontba, a második a magyar nótát, míg a harmadik folk&roll dallamokat szolgáltat a bemutatók és. kóstolók alatt, Kovács Lázár műsorvezetésével.

​5. Zene, amely felpezsdít: Operett Korzó

Időpont és helyszín: Augusztus 20–22. Vigadó tér

A Vigadó előtti téren, az ikonikus szökőkutat augusztus 20–22. között egy félkör alakú színpad fogja körülölelni, ahol a Budapesti Operettszínház sztárjai adnak elő közönségkedvenc műveket. A pezsgő élőzenei élményt egy exkluzív gasztroélmény egészíti ki: a VinCE Buborék Fesztivál, melyen az itthon elérhető pezsgők, proseccók, cavák, champagne-ok és fröccsök legjava kerül bemutatásra az ínyenc érdeklődők számára.

​6. Emberek emberfeletti teljesítménnyel: Sporthősök

Időpont és helyszín: Augusztus 20–21., Március 15. tér

Hősök nemcsak történelmi személyek lehetnek, hanem olyan kortársak is, akik erő felett teljesítenek egy, az egész ország javát szolgáló cél érdekében. Ilyen hősök például a sportolók, akik nemcsak sikereikkel, hanem kemény munkavégzésükkel is inspirálnak – róluk fog szólni a Sporthősök című, kétnapos rendezvénysorozat: a Március 15. térre tervezett egyedi „fordított lelátó" jellegű színpadon megismerkedhetünk a múlt és jelen sporthőseivel, a tokiói olimpia magyar bajnokaival. A tér díszkővel kirakott részén egy rendhagyó kiállítást találunk, melyen az olimpikonjainkról készült, eddig soha nem látott portrésorozatot, sportolói relikviákat és mozgóképeket tekinthetünk meg. A gyerekeket egy interaktív, sport tematikájú játszótér várja, ahol bárki próbára teheti képességeit és megtudhatja melyik sporthoz illenek leginkább adottságai. A téren ezen kívül kiállítók, vendéglátóegységek is helyt kapnak, akik jelenlétükkel tovább fokozzák az amúgy is izgalmakkal teli ünnepi hangulatot.

​7. Mesebirodalom nemcsak kicsiknek: Gyerekliget

Időpont és helyszín: Augusztus 20–21., Vajdahunyad vár, Kós Károly sétány

A Városliget egyik legikonikusabb helyszíne, a Vajdahunyad vára két napra mesebirodalommá változik: herceg- és hercegnőképző, bábelőadás, vásári mutatványok, tűzzsonglőrök, Csukás István leghíresebb és legszeretettebb mesehősei várják a gyerekeket és szüleiket. Ifjaknak és idősebbeknek is különleges élmény lehet a Magyar Honvédség eszközeinek, járműveinek testközeli megismerése, és sok más különleges hadászati eeszköz mellett itt látható majd először a Honvédség új büszkesége, az új Leopard tank.

​8. Budapestre költözik az ország: Városok sétánya

Időpont és helyszín: Augusztus 20–22., Alkotmány utca

Az Alkotmány utcában felsorakozik Magyarország összes zászlaja, valamint olyan információs totemek, amelyek az összes megyéről, Budapestről és az egész országról mesélnek, bemutatva hazánk sokszínűségét. A kiállítással célja, hogy bemutassa az ország kulturális gazdagságát és mélyítse a történelmi ismeretek felnőttben és gyerekben egyaránt, s lehetőséget ad, hogy a vidékről érkezők megkereshessék városuk zászlaját, és háttérben a Parlamenttel, akár fotózkodhassanak is vele.

​9. Sínre tett időutazás: Aranyvonat Kiállítás

Időpont és helyszín: Augusztus 20–22., Alkotmány utca

Az eredeti Aranyvonat 1938-ban készült el azzal a céllal, hogy a Szent Jobb ereklyét körbeutaztassa a történelmi Magyarország területén. Noha a szerelvény a második világháborúban megsemmisült, a meglévő tervek és történészek bevonásával hitelesen újra tudták építeni, melyet tavaly adtak át a Vasúttörténeti Múzeumban. A rekonstruált Aranyvonat az augusztus 20-ai hétvégére a Parlamenthez közel eső Alkotmány utcába költözik, ahol megtekintheti a történelem iránt érdeklődő közönség.

​10. Ahol jó (l)enni: Szent István Nap Bisztró

Az ünnepség valamennyi helyszínén megtalálhatók lesznek a Szent István Nap bisztróházak, melyekben a Szent István Nap söre, a Borsodi Világoscsapolva és dobozosan egyaránt 350 forintért, az alkalomra címkézett NaturAquaásványvíz190 forintért, a Spar Szent István Napi szendvicseipedig 390 forintért lesznek elérhetőek. Azok a vendégek, akik a visszaváltó pontokon leadják a már nem használt poharaikat, Szent István Nap karkötőt kapnak ajándékba.

Ne hagyd ki!