Idén talán többen vehetik elő az utazótáskát, mint tavaly

Történetének legrosszabb évét zárta 2020-ban a turizmus, a nemzetközi utazások száma 74 százalékkal, egymilliárddal csökkent az egy évvel korábbihoz képest a koronavírus-járvány miatt.


Jó tíz évvel korábban, a 2009-es pénzügyi világválság idején 4 százalékos volt a visszaesés, akkor még nem gondoltuk, hogy lehet ennél rosszabb is a helyzet. De az lett. A visszaesés legnagyobb mértékben Ázsiát és a Csendes-óceán térségét érintette, a turizmus 84 százalékos csökkenésével és 300 millióval kevesebb utas érkezésével. Európában 71 százalékos zuhanást mértek, az utazók száma 500 millióval volt kevesebb, mint egy évvel korábban. Az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) jelentése szerint a járvány több mint 100 millió munkahelyet sodort veszélybe.

Mi lesz a megoldás?

Az ágazat szereplői az oltási kampányok meglódulásától remélik a helyzet javulását, az utazási korlátozások fokozatos enyhítését.

Tudjuk, hogy a válság vége még messze van

- fogalmazott Zurab Pololikashvili, a szervezet főtitkára.

Véleménye szerint a biztonságos utazáshoz elengedhetetlen a koronavírus terjedését fékező intézkedések, köztük a tesztek, az utánkövetés és az oltási igazolások harmonizálása, összehangolása és digitalizálása. A UNWTO becslése szerint két és fél, négy év kell ahhoz, hogy a turizmus újra elérje a 2019-es szintet.


Ne hagyd ki!