Alapjövedelem: 1600 fontos fizetést kapnak a semmiért a kísérlet alanyai
Fotó: Shutterstock

Átszámítva 650 ezer forintos alapjövedelem a brit kísérletben

Havi 1600 fontos garantált alapjövedelmet biztosítanak annak a harmic embernek, akiket véletlenszerűen választanak ki a projekt szervezői.


Angliában két helyszínen indítják el a mikrokísérleti programot: az északkelet-angliai Jarrow központjában és az észak-londoni East Finchley-ben, írja a The Guardian. Harminc embernek két éven keresztül havonta, feltételek nélkül fizetik ki a garantált alapjövedelmet, és megfigyelik őket, hogy megértsék, hogy az állandó, stabil bevétel milyen hatással van az életükre.

Will Stronge, a tervet támogató Autonomy nevű kutatóintézet kutatási igazgatója az 1600 fontos (685 ezer forintos) összegről azt mondta:

Ez jelentős összeg. Az egyetemes alapjövedelem általában fedezi az emberek alapvető szükségleteit, de szeretnénk látni, hogy ez a feltétel nélküli átalányösszeg milyen hatással van az emberek mentális és fizikai egészségére, függetlenül attól, hogy dolgozni akarnak-e vagy sem.Társadalmunknak szüksége lesz az alapjövedelem valamilyen formájára az elkövetkező években, tekintettel az éghajlatváltozás, a technológiai zavarok és az ipari átalakulás várható hatásaira. A kísérlet célja a terep előkészítése.

Az elképzelés támogatói szerint az egyetemes alapjövedelem mindenki számára megadhat egy bizonyos szintű gazdasági biztonságot. A bírálók szerint ez drága megoldás, a támogatást célzottan kellene nyújtani.

Hasonló kísérleti projektek más országokban is zajlanak. Walesben a kormányzat olyan programot működtet, amelyben két éven keresztül havi 1600 fontot fizetnek a gondozásból kikerülő fiataloknak.

Cleo Goodman, a Basic Income Conversation nevű kezdeményezés társalapítója elmondta:

A világ egyik leggazdagabb országában senkinek sem szabadna szegénységgel szembesülnie, választania a fűtés és az étkezés között. Az alapjövedelem képes egyszerűsíteni a jóléti rendszert és kezelni a szegénységet Nagy-Britanniában.


Ne hagyd ki!