Bebukott egy lengyel boltlánc, a magyarok is tanulhatnak belőle
Fotó: Shutterstock

A magyarok is tanulhatnak a lengyel nemzeti boltlánc bukásából

Lekerült a céges logó Lengyelország 30 éves nemzeti áruházlánca, a Piotr i Pawel utolsó boltjának bejáratáról is, miután a cég elvérzett a külföldi multikkal folytatott versenyben.


Eleinte jól ment

A céget 1990-ben alapította Eleonora Wos és két fia Piotr (Péter) és Pawel (Pál). Első áruházukat a nyugat-lengyelországi Poznan városában nyitották meg. A másodikat nem sokkal később ugyanebben a városban nyitották meg, az áruházlánc jó kínálatának és Németországból importált áruinak köszönhetően gyorsan népszerűvé vált. A hálózat 2011-ig évente tíz egységgel bővült és 2019-ben 148 áruházzal rendelkezett szerte Lengyelországban.

Mi volt a gond?

A cég üzleti modellje, amely a kisebb áruházak és a szupermarketek közötti nagyságot célozta meg, túl költségesnek bizonyult, főként, miután megjelentek a tőkeerős és jóval kiterjedtebb hálózattal rendelkező nyugati versenytársak. A bezárásról hírt adó napi.hu azt is megjegyzi, a kiskereskedelmi ágazatban kialakult erős verseny még a Tesco lengyelországi leányvállalatát is meghátrálásra kényszerítette 2020-ban.

A Piotr i Pawel üzleteinek nagy részét 2019-ben eladták a Spar-csoportnak, a maradékot a versenytársak vásárolták fel vagy bezárták. A Spar végül 95 millió zlotyt (7,4 milliárd forint) fizetett a cégért 2020 márciusában. A boltok Spar, Spar Express és Eurospar márkanév alatt folytatják.


Ne hagyd ki!