Új korszakot nyit a Google, bár a módszer régi
©Yooran Park/123RF.COM

Új korszakot nyit a Google, bár a módszer régi

Az Apple példáján felbuzdulva a Google is megnyitja első valódi, fizikai boltját. Okostelefonok és fitnesz karkötők mellett okosotthon-felszereléseket is vásárolhatnak a betérő érdeklődők – írja a Reuters.


A Google legújabb dobása az Apple kiskereskedelmi üzletpolitikáját tükrözi. Utóbbi dollármilliárdokat tehetett zsebre a fizikai boltjainak köszönhetően, ebből a Google sem akar kimaradni.

A Nagy Alma

A San Francisco-i vállalat New York-ban nyitja meg a világ első Google boltját. Egészen pontosan Manhattan-ben, közel a helyi Google irodához, ahol nagyjából 11 ezer munkavállalója dolgozik. Az érdeklődők egyebek között sajátmárkás okostelefonokat, laptopokat, illetve okosotthon-felszereléseket vásárolhatnak.

Mindezek mellett tanácsadást és szervízszolgáltatást is igénybe vehetnek a leendő vásárlók, illetve az online rendeléseiket is átvehetik a boltban. A Google mostani lépése erősen emlékeztet az Apple üzletpolitikájára. Utóbbi 2001-ben nyitotta meg első üzletét. Az Apple azóta ötszáznál is több boltot nyitott a világ 25 országában, melyek több mint 16 milliárd dollárt eredményeznek a vállalatnak éves szinten.

Felugró boltok?

Hagyományos értelemben a New York-i lesz a Google első boltja, az évek során azonban már több pop-up store-t nyitott a vállalat. Magyar definíció híján ezeket úgy képzeljük el, mint egy ideiglenes, szezonális üzletet. Sokszor bejelentés nélkül, egyik napról a másikra megjelenik egy bolt, ami egy adott márka népszerűsítését szolgálja. Ezekben az üzletekben többnyire exkluzív, egyedi, szezonális ajánlatokkal találkozhatnak a vásárlók. Sokszor nagy bulival kezdik, illetve zárják az üzlet működését, ahol számos akcióra számíthatnak a vásárlók. Olyasmi, mint egy fogadással egybekötött vásárlás.

Ezekből már jó párat létrehozott a Google, most viszont állandó boltokkal akarja a felhasználói élményt, és természetesen a bevételeit növelni.


Ne hagyd ki!