Románia tárt karokkal várná a betelepülő cégeket
Fotó: Shutterstock

Románia gazdasága lehet az ukrajnai háború egyik nyertese

Miután nyugati cégek százai hagyták ott Oroszországot az ukrajnai háború miatt, több tényezőből is arra lehet következtetni, hogy Romániában, esetleg Lengyelországban köthet ki az elvándorló vállalatok jelentős része – állítják szakértők.


Nagy a cégmozgás Oroszországban

Miután Oroszország háborúba kezdett Ukrajnával, az amerikai Yale egyetem számításai szerint 289 multinacionális cég vonult ki tiltakozásképpen az orosz piacról. Ezek között van például a Generali biztosító, a kőolajipari Exxon, a gumiabroncsokat gyártó Continental, a Vodafone, vagy éppen a Carlsberg. Mellettük 360 másik vállalat korlátozta, vagy függesztette fel az oroszországi tevékenységét, egyebek mellett több informatikai, elektronikai és autóipari cég, olyanok mint a IMB, Motorola, Nintendo, Panasonic, Ford, Toyota, de még sorolhatnánk – írja a romániai Új Magyar Szó.

Azok a nemzetközi vállalatok, amelyek Oroszországban maradtak, leginkább amiatt dönthettek így, mert túl nagy anyagi veszteséggel járt volna számukra a kivonulás. A Yale szerint összesen 195 ilyen cég van, valamint 138 olyan, elsősorban gyógyszeripari vállalkozás, amelyek csak a beruházásaikat függesztették fel az országban.

Románia lehet az elvándorló cégek egyik célállomása

Az Ernst&Young (EY) pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó nemzetközi cégcsoport szakértői szerint az eurázsiai országból elvándorló vállalatok egy része Romániában, esetleg Lengyelországban köthet ki.

Többszáz milliárdos befektetésekről van szó, melyek eltűnnek vagy eladják vagy pedig áthelyezik őket Oroszországból, Fehéroroszországból és Ukrajnából. Egy költözési folyam lesz, de hova? Keletre nemigen tudnak menni, a balti államok kapacitása minimális, talán Szlovéniába, azonban a legnagyobb potenciállal a beruházások odacsábítását illetően Lengyelország és Románia rendelkezik. A nagy kérdés az: mit tesz a román állam?

– idézi a portál Alex Milcev-et, az EY romániai adóügyi- és jogi tanácsadási részlegének vezetőjét.

A szakember szerint Románia azért lehet vonzó az Oroszországból elvándorló multinacionális cégeknek, mivel még mindig meglehetősen olcsó és elég jól képzett a munkaerő, az informatikai ágazat fejlett, továbbá nagy a fejlesztési potenciál a logisztikában és az infrastruktúrában.

Lengyelország és Magyarország a régió csúcsán

Két napja írtunk róla, hogy a Nemzetközi Valutaalap egyébként azzal számol, hogy a magyar bruttó hazai termék (GDP) az idén 3,7 százalékkal, jövőre pedig 3,6 százalékkal nő. Az októberi jelentésében még 5,1 százalékos növekedést várt 2022-re az IMF a tavalyi 7,1 százalékos bővülés után. Az infláció a tavalyi 5,1 százalék után idén 10,3 százalékosra gyorsulhat az októberben várt 3,6 százalékkal szemben; jövőre az ütem 6,4 százalékra lassul az előrejelzés szerint. A munkanélküliségi ráta a tavalyi 4,1 százalékról idén 4,3 százalékra nő, 2023-ra 4,2 százalékra csökken.

A közép-kelet-európai régióban Magyarország mellett pedig Lengyelország érheti el az idén a legnagyobb GDP-növekedést. Az IMF prognózisa szerint ők is a magyarral megegyező 3,7 százalékos gazdasági növekedést mutathatnak idén a tavalyi 5,7 százalék után. Októberben az IMF 5,1 százalékos GDP-növekedést várt 2022-re. Jövőre a lengyel gazdaság növekedése 2,9 százalékra lassulhat. Lengyelországban az infláció a tavalyi 5,1 százalék után idén 8,9 százalék, jövőre 10,3 százalék lehet. A munkanélküliségi ráta a tavalyi 3,5 százalék után idén 3,2 százalékra, jövőre 3 százalékra mérséklődhet.


Ne hagyd ki!