David Bowie a színpadon fekete zakóban, szőke hajjal, egy világító Bowie felirat alatt nevet

81 milliárd forintnyi dollárért kelt el David Bowie életműve

David Bowie hagyatékának kezelője hivatalosan is eladta a zenész teljes, hat évtizedet átfogó zenei életművének jogait. A vásárló a Warner Chappell Music (WCM) lemezkiadó, amelynek így olyan klasszikusok kerültek birtokába, mint a Space Oddity és a Heroes.


Óriási hagyaték

A megállapodás értelmében a Warner Music leányvállalatához került Bowie mind a 26 stúdióalbuma, valamint a 2016-ban bekövetkezett halálát követően kiadott posztumusz albuma, a Toy, illetve további két album is, amelyeket a Tin Machine-nel közösen készített.

A vételárat nem hozták nyilvánosságra, de a Variety forrásai szerint 250 millió dollárért, azaz nagyjából 81 milliárd forintért kelt el Bowie életműve.

David Bowie pályafutása során összesen 111 kislemezt adott ki, amelyekhez 51 videoklipet forgatott. 1996-ban beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be, négy évvel később pedig a VH1 legnagyobb rockzenészeket felsoroló listáján a hetedik helyre került.

1997-ben Bowie-kötvények néven eszközfedezetű értékpapírokat adott el, amelyek 10 éven keresztül biztosítottak részesedést a befektetőknek a jövőbeni jogdíjakból. Később az EMI lemezkiadóval is megállapodott, ami lehetővé tette számára, hogy jogdíjkötvényeket árusítson az 1969 és 1990 között megjelent albumai után. 2004-ben azonban a Moody's Investors Services hitelminősítő a zeneipar visszaesését követően (internet elterjedése, videómegosztó platformok, streamingszolgáltatók megjelenése) durván leminősítette a Bowie-kötvényeket.

Korunk egyik legmeghatározóbb zenésze összesen 136 millió lemezt adott el. A brit popzene történetének tíz leggazdagabb előadója között tartják számon.

 A nagyok tábora

Az elmúlt hónapokban igazi katalógusfelvásárlási hullám indult el. A közelmúltban Bob Dylan és Neil Young életműve is eladásra került, amelyek sorrendben 400 és 150 millió dollárért keltek el. Október elején pedig a Rock'n'Roll Királynője, Tina Turner is megvált dalaitól a BMG lemezkiadó javára, nagyjából 50 millió dollárért.

A BMG a dalok mellett Tina Turner nevének és képeinek felhasználási jogait is megszerezte, amelyeket a jövőben szponzorációs és értékesítési célokra is felhasználhat.

Decemberben Bruce Springsteen is csatlakozott zenésztársaihoz. A Billboard értesülései szerint Springsteen 500 millió dollárért, átszámítva nagyjából 163 milliárd forintért adta el zenei életművének felhasználási és kiadói jogait.

Ne hagyd ki!