Házat egy euróért? Lehetséges

Olaszországban 2019 vége óta tucatnyi településen hirdették meg az egyeurós ház programot. A vételár bizonyos esetekben valóban ennyi, de a beköltözéshez mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a felújításra kötelezett új tulajdonosoknak.


Lepukkant házból Olaszországban elég sok van. Szicíliában például az 1968-as földrengés után sokan felvették a biztosítási pénzt, de nem küzdöttek a régi otthonuk újraépítésével, hanem a környéken máshol kezdtek új életet. Vagy emigráltak.

A Telex.hu cikkéből kiderül, hogy egy ilyen faluban vett egyeurós, 18. századi, száz éve üres házat a chicagói, olasz származású Meredith Tabbone is, méghozzá látatlanban. Elmondása szerint a 300 éves ingatlan emeletén egykor laktak, a földszintjén viszont lovakat tartottak, úgyhogy vályú van beépítve az oldalába, vaskampók vannak a falakon, és amikor először meglátta, szalma volt a földön. Gyakorlatilag csak a falak álltak, de azok sem túl jó állapotban.

Mindent neki kellett kiépítenie, beleértve a vezetékeket, ablakokat, ajtókat is. Végül megvette a mellette lévő épületet is, így lett összesen 230 négyzetmétere, és arra számít, hogy 100 ezer dolláros, mintegy 30 millió forintos összköltségből lesz belőlük majd kétteraszos, kétgarázsos, hatszobás lakás. Mások negyedmillió dolláros végösszegről beszéltek a Telex-nek.

Az összeget látva nem csoda, hogy főként amerikaiak, kanadaiak, britek, franciák, hollandok, belgák jelentkeznek a programra.

Az egyerurós ár nem mindig igaz

Tucatnyi olasz település indított hasonló programot, változó konstrukcióval, de a legtöbb esetben eleve nem jut hozzá az ember a házért egy euróért, mert az csak kikiáltási ár egy vaklicitben. Van egy település, Sambuca, ahol 16 darab „egyeurós" ingatlant árvereztek, több mint százezer ajánlat érkezett Európából, Amerikából, végül az ingatlanok 1000 és 25 ezer euró között keltek el. A vételáron túl a vevőnek 15000 eurós felújítási kötelezettséget kell vállalni 5000 eurós letét mellett, vagyis ha az ember úgy gondolja, hogy egy kicsit pihenteti a dolgot, és csak nyugdíjas korára újítja fel, az nem fog menni. Ha pedig kifogy a pénzből útközben, akkor még az 5000 eurós kauciót is elveszíti.

A rideg valóság

A Telex megkérdezett egy dél-olaszországi építészt, nagyjából mennyibe kerül egy lakás, vagy egy kis ház mondjuk Pugliában.A válasz szerint Lecce történelmi óvárosában 600 ezer forint körüli euróért kaphatjuk meg egy szépen rendbehozott lakás négyzetméterét, így 80 négyzetmétert kb. 50 millió forintért szerezhetünk. De azt is választhatjuk, hogy 30 millió körül megvesszük szakadtan, majd 20 millióért rendbe hozzuk, ugyanott leszünk. A tengerparti kis településeken valamivel olcsóbb az ingatlan.


Ne hagyd ki!