Elon Musk fekete pólóban egy mikrofon előtt ülve nézi a abeszégetőpartnerét

Elon Musk alakított, most egy síppal bolondította meg a világot

Egyetlen óra alatt „megfújták” az egész készletet.


Mint a cukrot

Elon Musk híres a formabontó és forradalmi termékeiről. Arra azonban valószínűleg senki sem számított, hogy a lángszórók, a futurisztikus elektromos járművek és az űrhajók után egy egyszerű sípot dob a piacra. Na jó, nem egy hagyományos sípról van szó, az űrbáró ugyanis a Tesla első kisteherautójáról, a Cybertruck-ról mintázta a terméket, amelyet 50 dollárért, azaz nagyjából 16 300 forintért bocsátott áruba.

Ahogyan azt tőle megszokhattuk, a több mint 65 millió követőt számláló Twitter-fiókján harangozta be a „prémium gyűjtői darabnak” aposztrofált, orvosi fémből készült „Cyberwhistle-t”.

A vásárlók egy óra alatt leürítették a teljes készletet. Nagyjából ugyanilyen gyorsan megjelentek a nyerészkedők az eBay-en, akik 2250 dolláros, azaz körülbelül 735 ezer forintos áron próbálják továbbadni a „zsákmányt”.

Karcos megjegyzések

Ha már úgyis a Twitteren randalírozott, Musk megragadta a lehetőséget, hogy odaszúrjon az Apple-nek.

Ne pazarold a pénzed arra a gagyi Apple Cloth-ra, inkább vedd meg a sípunkat!

-írta Musk, utalva ezzel az Apple nemrég bevezetett termékére, egy 19 dolláros törlőkendőre.

A csipkelődés mellett egy komolyabb témát is érintett. A közelmúltban súlyos vádak érték a Tesla-t. Egy San Francisco-i szövetségi bíró októberben rasszizmus miatt 136,9 millió dolláros, azaz több mint 44,6 milliárd forintos kártérítésre kötelezte az autógyártót.

Novemberben a vállalat kaliforniai gyárának egyik dolgozója pert indított a cég ellen, amely szerint a nők „rémálomszerű” körülményekkel néznek szembe az üzemben burjánzó szexuális zaklatások miatt. Jessica Barraza állítása szerint minden egyes nap atrocitások érik a nőket a telepen.

Angolul „whistleblower-nek” nevezik a belső informátorokat, besúgókat. A magyar nyelvet megszégyenítve ezt nagyjából „sípfújónak” lehetne fordítani. Musk erre utalva a következőt írta Twitterre:

Fújjátok meg a sípot a Teslára!

Ne hagyd ki!