A mérleg nem hazudik, megmutatja, hogy tényleg kifogytál a farmeredből
Fotó:Shutterstock

Kár, hogy kivonult Magyarországról, most ingyen lecserélné ez a cég a farmered

A törzsvásárlóknak kedvez a francia Camaïe nevű francia női divatcég. Szeptembertől induló akciójában ingyen kisebb vagy nagyobb méretűre cseréli azokat a farmereket, amelyeket vásárlóik kihíztak vagy éppen ellenkezőleg, kifogytak. Nem mindenkiét, és nem minden nadrágot.


Nem minden farmerre vonatkozik

A lehetőség a maximum egyéves farmerekre vonatkozik, és a női divatmárka hűségprogramjának tagjai vehetik igénybe. Ha az adott modell már nem érhető el, akkor a hozzá legközelebb álló szabású farmerre lehet becserélni a visszavitt ruhadarabot. A g7 gazdasági hírportál francia lapértesülések alapján azt írja, az akció a márka teljes, nagyjából 500 üzletet felölelő hálózatában elérhető lesz.

Magyar vásárlók azonban – idehaza – nem élhetnek majd ezzel a lehetőséggel, mert a korábban öt budapesti és három vidéki boltot üzemeltető márka tavaly szeptemberben bejelentette, hogy kivonul az országból, és miután minden üzletét végleg bezárta, a magyar cége felszámolás alatt áll. (A folyamat egyébként azóta is tart.)

Átgondolták

2020 nemzetközileg is fordulópont volt az 1984-ben alapított márka életében, a csődvédelmet követően új tulajdonost és menedzsmentet kapott. Az akció már az új csapat kezdeményezése. A visszavitt farmerek használtruha-üzletekbe kerülnek, vagy egy a nők oktatását segítő alapítvány kapja meg őket.


Ne hagyd ki!