Ez a programnyelv lehet a C++ utóda
Fotó: Shutterstock

A "Szén" veheti át a C++ helyét a Google szerint

Túl lassúnak találja a C++ fejlődését a Google, ezért a mérnökei egy új, kísérleti fázisban lévő, nyílt forráskódú programnyelven dolgoznak, amit az idősödő nyelv utódának szánnak.


Carbon, azaz szén

A Carbon nevű programozási nyelvet a torontói Cpp North eseményen mutatták be a Google mérnökei. A terveik szerint ez lesz a C++ utóda. A programnyelvet még javában fejlesztik, de a techcég már elérhetővé tette a program dokumentációját – írja a hwsw.hu.

Nem ez az első eset, hogy a keresőóriás kiváltana egy régebbi, lassan fejlődő nyelvet egy azzal kompatibilis újabbal. A Goland például meglehetősen népszerűvé vált a Google programnyelvei közül, amit szerverek és elosztott rendszerek fejlesztésére hoztak létre. Ezzel ellentétben a JavaScript alternatívájaként kiadott Dart nem terjedt el széles körben.

A torontói rendezvényen a Google próbálta hangsúlyozni a modernebb nyelvek előnyeit. A Java utódjaként érkezett Kotlin, az iOS-en az Objective-C-t leváltó Swift, vagy a JavaScriptet kiterjesztő TypeScript is megkönnyítették a fejlesztők munkáját, és orvosolták az elődök hiányosságait. Ez lenne a cél a Carbonnal is.

Van rivális

Többen megjegyezték, hogy a C++ utóda lehet a Mozillától indult, majd tavaly a Rust Foundationhöz került Rust is. Erre válaszul Chandler Carruth, a Google mérnöke kifejtette, hogy

a Rust nem rendelkezik azzal a kétirányú együttműködési képességgel, mint ami például megvan a Java és a Kotlin közt, ez pedig nehezíti a migrációt. Egy C++-os ökoszisztéma körülményesen mozgatható át a Rust környezetébe. A Carbon ezzel ellenben teljes mértékben együtt tud működni oda-vissza a meglévő C++ kódokkal.

A Google hangsúlyozta, hogy a Carbon nem kiegészítője a C++-nak, hiszen más szerkezetet és elemeket használ. Azonban könnyen elsajátíthatják azok, akik járatosok a C++-ban. A cég tervei szerint hamarosan olyan eszközzel is előrukkolnak, amelyek automatikusan átalakítják a C++-s kódokat Carbonba. Emellett tervezik egy hiánypótló csomagkezelő létrehozását is az új programnyelvben.

A Carbon bár Google-projektként indult, a fejlesztőcsapata szeretné, ha még az idén 50 százalék alá csökkenne a hozzájárulásuk. Később egy független alapítványnak adnák, ahol önkéntesek folytathatnák a fejlesztését. Éppen ezért a projekt dokumentációja bárki számára elérhető a GitHubon.

Feldarabolhatják a Google-t

Néhány napja egy másik érdekes hírünk is volt a Google-lel kapcsolatban: a keresőóriás anyavállalata az Alphabet az online böngésző keresőüzletágának a feldarabolására készül. Azt remélik, így meg tudnak felelni az amerikai kormány és a hatóságok trösztellenes elvárásainak.

A vállalat az online reklámpiac bizonyos szegmenseiben gyakorlatilag monopolhelyzetben van. A Biden-adminisztráció meg akarja törni ezt a piaci erőfölényt, ezért leválasztaná és értékesítené a Google néhány cégrészét és üzletágát.

A keresőóriás viszont azt szeretné, hogy a több tízmilliárd dollár értékű, a rendkívül jól jövedelmező ad-tech üzletágban tevékenykedő új cég is az Alphabet része maradjon. A szakemberek szerint azonban kérdéses, hogy így van-e értelme a feldarabolásnak, hiszen lényeges változás nem történne.

Ne hagyd ki!