Egy kisgyerek az anyukája ölében sír, mert a szülei nem rendelték meg időben a karácsonyi ajándékokat
Fotó: Shutterstock

Mi az a pánikrendelés, és miért teheti tönkre a karácsonyt?

Úgy tűnik, a kereskedők a világ minden pontján attól rettegnek, hogy nem tudják megfelelően feltölteni készleteiket a karácsonyi roham előtt. Tovább rontja a helyzetet, hogy szinte egy időben, mindegyikük ugyanúgy taktikázik, amivel akaratlanul még rosszabb helyzetbe sodorták magukat.



Rossz vészmegoldás

Ha egyetlen szóval kellene jellemezni a világ kis- és nagykereskedőinek lelki állapotát, akkor jelen körülmények között valószínűleg a „pánik" a legmegfelelőbb kifejezés. A csapból is az folyik, hogy százával torlódnak a gigantikus konténerhajók a kikötőkben, nincs elég kamionsofőr, és a dokkmunkásokból is hiány van. Ez röviden, tömören azt jelenti, hogy a beszállítók akár hónapokat is késhetnek a megrendelések teljesítésével. Mivel a karácsonyi az egyik legfontosabb és legjövedelmezőbb időszak a kereskedelmi szektorban, az ágazati szereplők nem engedhetik meg maguknak, hogy üres polcokkal várják a vásárlókat. Jonathan Savoir, a Quincus ellátási lánc technológiai vállalat vezérigazgatója arról beszélt az Insider-nek, hogy a kiskereskedők a kockázat minimalizálása érdekében nem egy, hanem több gyártótól rendelik meg ugyanazokat a termékeket, amivel még nagyobb terhet rónak az iparág fuldokló szereplőire. Savoir nem nevezte meg azokat a vállalatokat, amelyek az említett taktikában látják a megoldást, de annyit elmondott, hogy az egész szektorban megfigyelhető a jelenség. Az általa nyomon követett adatok azt mutatják, hogy az elektronikai és háztartási cikkek számítanak a leggyakrabban túlrendelt termékeknek.

Könnyes szemek

Savoir hozzátette, hogy véleménye szerint a „pánikrendeléssel" a kereskedők nem tudják megkerülni az ellátási lánc válságát. Ráadásul ezáltal nemcsak a logisztikai szolgáltatókat terhelik túl, hanem azt is megkockáztatják, hogy az ünnepek után a nyakukon marad a felhalmozott készletük. A szakember véleménye szerint a pánikvásárlás csak ront a helyzeten.

Az embereket nem érdekli a nagyobb kép, csak a saját szemszögükből nézik a dolgokat: „Azt akarom, hogy dugig legyen a boltom, nem akarom üres polcokkal várni a Black Friday miatt beözönlő vásárlókat"

-fogalmazott kritikusan Savoir.

Az iparági szakértők azt javasolják az embereknek, hogy ne várjanak a Balck Friday-re vagy éppen a karácsonyi akciókra, hanem rendeljék/vásárolják meg időben az áhított holmijaikat, hacsak nem akarnak hoppon maradni.

Joel Bines, az AlixPartners kiskereskedelmi tanácsadó cég ügyvezető igazgatója a Financial Times-nak adott interjújában elmondta, hogy a kiskereskedők nehezen tudják majd beszerezni a legkelendőbb cikkeket, például a játékokat. Bines nem finomkodott az előrejelzésével:

Biztosan lesz jó pár síró gyermek az idei ünnepi időszakban

Annyi biztos, hogy jelenleg semmi nem utal arra, hogy 2022-ben javulni fog az ágazat helyzete.

Ne hagyd ki!