Egy konténerhajó épp elhagyja a Los Angeles-i kikötőt, amelynek konténereit tolvajok fosztják ki
Fotó: Shutterstock

A tolvajok pofátlanul fosztogatják a hajókonténereket

A konténer-kifosztásokat nyomon követő CargoNet vállalat jelentése szerint idén már több mint 45 millió dollárnyi, átszámítva csaknem 14 milliárd forintnyi kárt okoztak azok a tolvajok, akik kifejezetten a hajókonténerekben tárolt árucikkekre pályáznak.


American Crime Story

A bűnözők köreiben már régóta népszerű célpontoknak számítanak a hajókonténerek, amelyek feltörésével jellemzően több millió forint értékű árucikkre tehetik rá a kezüket. Az NBC4 News nemrég arról számolt be, hogy több ezer doboznyi áru hever a Los Angeles-i vasúti sínek mentén, amelyeket valószínűleg azok a tolvajok dobáltak szét, akik „meglékelték" a vonatokon szállított konténereket.

Scott Cornell, a Travelers biztosító vállalat bűnügyi és lopási specialistája arra figyelmeztetett, hogy az ellátási lánc globális krízise miatt a kikötőkben és a raktárakban egyre több konténer halmozódik fel, ami remek lehetőséget kínál tolvajok számára. Érdekes azonban, hogy az említett területek fejlett biztonsági rendszerei miatt a bűnözők inkább a vonatrablásokat preferálják. A jelenség egyik legnagyobb elszenvedője a Union Pacific vasúttársaság, amely a Los Angeles-i és a Long Beach-i kikötők konténereinek elszállításáért felel. A társaság üzemeltetője megerősítette, hogy valós problémát jelentenek a vonatrablások, és szorosan együttműködnek a bűnüldöző szervekkel a probléma megoldása érdekében. A kikötők szóvivői az NBC4 News-nak elmondták, hogy náluk teljes biztonságban vannak a termékek.

Válogatott módszerek

A CargoNet jelentése szerint a tolvajok főleg az elektronikai és a háztartási cikkekre pályáznak. A legtöbb rablást sorrendben Kaliforniában, Texasban és Floridában regisztrálták. A vállalat rámutatott, hogy a Hollywood-i akciófilmekbe illő rosszfiúk

  • 2019-ben 49 millió dollárnyi (15,2 milliárd forint),
  • 2020-ban 68 millió dollárnyi (21,1 milliárd forint),
  • 2021 januárja és 2021 szeptembere között pedig 45 millió dollárnyi (14 milliárd forint) árut tulajdonítottak el.

A CargoNet előrejelzése szerint a lopások száma tovább fog gyarapodni az idei év utolsó negyedévében, a lendület pedig 2022-ben is ki fog tartani. Az is kiderült, hogy a legtöbb árucikket kamionokról lopják el, ezeket azonban nehéz nyomon követni, a sofőrök ugyanis többnyire több órával az eset után észlelik a bűncselekményt. A kifinomultabb tolvajok ráadásul maximum néhány raklapnyi árut lopnak el, amelyek hiánya még nehezebben észlelhető.

Ne hagyd ki!