A legfőbb vezér atomprogramját veszélyezteti a kriptopiac összeomlása
Fotó: Shutterstock

Észak-Korea bukta a lopott vagyonát

Észak-Korea több milliárd dollárnyi bevételhez juthatott a közelmúltban a kommunista kormányhoz köthető hackerek sikeres kriptovaluta-rablásai miatt. A szakértők szerint a zsákmány jelentős részét az ország atomprogramjára költötték. A kriptopiac azonban nemrégiben megroggyant.


A napokban írtunk róla, hogy beszakadt a kriptovaluták piaca az elmúlt hetekben, a zsugorodása hónapok óta tart. A kriptopiac drámai zuhanását a szakértők leginkább az Egyesült Államok 40 éves csúcsot jelentő, 8,6 százalékos májusi inflációs adatával magyarázzák. Emellett a kriptotőzsde egyik meghatározó szereplője, a Celsius, a piac mélyrepülésére hivatkozva bejelentette a közelmúltban, hogy szünetelteti a kifizetéseket és a számlák közötti átutalásokat.

A kriptopiac az eddigi csúcsát tavaly november közepén érte el. A legnagyobb piaci összértékkel rendelkező kriptovaluta, a Bitcoin (BTC) ára akkor meghaladta a 67 ezer dollárt, amíg a második helyen álló Ethereumé (ETH) a 4800-at.

Azóta a valuták értéke jelentősen csökkent, az elmúlt hetekben pedig egyenesen zuhant. Jelenleg a BTC-vel kicsivel 19 ezer dollár alatt kereskednek, az ETH értéke pedig éppen, hogy meghaladja az 1000 dollárt. A kriptopiac kapitalizációja nagyjából a harmadára csökkent november óta.

Észak-Korea kiberkatonái

A Chainalysis kriptovaluta-adatszolgáltató korábbi elemzése szerint a kommunista diktatúrához köthető hackerek tavaly legalább hét kibertámadást indítottak különböző kriptoplatformok ellen, amelyek során összesen 400 millió dollárnyi, átszámítva nagyjából 124 milliárd forintnyi tokent loptak el – akkori árfolyamon.

Az Egyesült Államok állítása szerint a tavalyi támadások nagy részét az észak-koreai hírszerzéshez köthető Lazarus Group hajtotta végre. Az USA tavaly három programozót azonosított, akiket azzal vádolt, hogy a diktatúra kémszolgálatnak dolgoznak, és összesen több mint 1,3 milliárd dollárral károsítottak meg bankokat, vállalatokat és Hollywood-i filmstúdiókat.

Az ő nevükhöz fűződhet 2022 legnagyobb kriptobetörése is, amikor 615 millió dollár (több mint 200 milliárd forint) értékű kriptovalutát loptak el a népszerű online játék, az Axie Infinity játékosaitól.

Miből lesznek finanszírozva az atomfegyverek?

A szakértők szerint ezek a pénzek különösen fontosak az ázsiai ország számára, hiszen könnyen tisztára moshatóak, és finanszírozható belőlük Észak-Korea atomfegyverprogramja a nemzetközi szankciók ellenére is – írja a Telex.

A kriptopiac azonban az elmúlt hónapokban megdőlt, Kim Dzsongunék így több százmillió dolláros összeget bukhattak, ami igencsak veszélyeztetheti az atomfegyver-kísérleteiket. Egyébként a becslések szerint nem kevesebb, mint 640 millió dollárt költ évente Észak-Korea a nukleáris arzenálja fejlesztésére.

Ne hagyd ki!