Tőzsdei mutatók, értékvesztés, grafikon számok

A terra értékének zuhanása

Fotó: Shutterstock

Egy élet munkáját bukta el, a feleségének nem merte elmondani

Egy kijevi férfi az Ukrajna elleni orosz támadás után próbálta megóvni összekuporgatott pénzének értékét, ezért kriptovalutát vásárolt. Később a kiválasztott, stabilnak hitt terra értéke összeomlott.



Jurij Popovics egy élet megtakarítását, összesen 10500 dollárnyi pénzt (3,75 millió forintot) veszített el szinte teljesen – írja az Insider.

Értékvesztéstől mentette

Popovics célja az volt, hogy az összeget az ukrán hrivnya értékvesztésétől és más, a február 24-én kirobbant háborúval együttjáró veszélyektől megóvja.

Márciusban a Nemzetközi Valutaalap arra figyelmeztetett, a háború miatt növekvő energia- és élelmiszerárakra kell számítani. A magasabb árak tovább fűtik az inflációt, a bevételek fizetőértéke romlik, ez lehúzza a keresletet – írták akkor.

Úgy tűnt, a kriptovaluta mindezeken felül áll, ezért Popovics úgy döntött: megtakarításait átváltja. Ráadásul a stablecoint választotta, amelynek értéke egy másik valutához vagy pénzügyi eszközhöz kötött, tehát valós befektetés áll mögötte. Arra számított, hogy ez megóvja a kis pénzét a túlzott árfolyamingadozástól.

Nem tudja a neje

Lehetetlen és veszélyes volt papírpénzben tartani az összeget

– idézte fel Popovics, aki vesztére az algoritmikus stablecoint, a terrát választotta. Május elején a befektetők őrült tempóban szabadulni kezdtek a terrától, amelynek értéke szinte a nullára csökkent: két nap alatt 99 százalékot veszített az értékéből, majd még tovább zuhant kicsit.

Elemzők találgatják mi történhetett, néhányan azt állítják: összehangolt támadás történt.

Popovics 10500 dollárt értékű megtakarítása az összeomlás után 500 dollárra (180 ezer forintra) zsugorodott.

A pórul járt férfi a veszteséget kolosszálisnak nevezte. Azt mondta, azóta nem tud aludni, több kilót fogyott, fejfájás gyötri

A feleségem nem tud róla, és nem tudom, hogy fogom neki megmondani

- mondta.

Popovics egyike annak a többezer, nem hivatásos befektetőnek, akik az elmúlt hetekben a kriptovaluták értékének zuhanása miatt tetemes veszteségeket szenvedtek.

Ne hagyd ki!