Kreml fehéres-szürkés épülete kerítés mögül

A Kreml

Fotó: Shutterstock

Szankció szankció hátán! De hogy bírják az oroszok?

Oroszország egyelőre képes volt elkerülni a gazdasági összeomlást, bár a nyugati államok egy sor szankciót vezettek be ellene az Ukrajna ellen indított februári támadás után. Elemzők szerint azonban egy fordított iparosodási folyamat zajlik az országban, és a recesszió elkerülhetetlen.


A háború kitörése utáni első sokkban az orosz tőzsde átmenetileg bezárt, a rubel értéke nagyot esett, de az árfolyam az orosz jegybank változatos intézkedései nyomán végül stabilizálódott.

Moszkva egyelőre a devizatartozásait is képes volt törleszteni, vagyis elkerülte a súlyosabb bajokat. Vlagyimir Putyin orosz elnök ezután mondta, hogy a szankciók a nyugatnak jobban ártanak, mint nekik.

Az infláció azonban megmaradt, a megélhetési költségek növekednek, a szankciók lassan rágják a gazdaságot, és a nyugati cégek kivonulásának valódi hatásai is csak késleltetve jelentkeznek. Sok multi a mai napig fizeti orosz munkavállalóit, ők egyelőre nem jelennek meg a munkanélküliségi adatokban.

Változatos hiányok

Az orosz acélgyártó, autógyártó és vegyipari cégek máris komoly gondokkal küzdenek. Az orosz jegybank által nemrégiben készített felmérésből, amelyben 13 ezer orosz céget kérdeztek meg, kiderült: nem érkezik többek között elég mikrochip, autóalkatrész, csomagolóanyag, de még gomb sem az országba.

A nyersanyagok és alkatrészek hiánya néhány céget máris átmeneti bezárásra kényszerített. A japán autógyártó, a Toyota például még márciusban lehúzta a rolót szentpétervári üzemén, az ellátási lánc akadozására hivatkozva.

Épp a héten jelentett be az Egyesült Királyság újabb szankciós csomagot Oroszország és Fehéroroszország ellen. Durván megemelték egyes importáruk, köztük a platina és a palládium vámját, amelynek Moszkva az egyik legfőbb kitermelője. Ami az exportot illeti, az Egyesült Királyság megtiltotta többek között a vegyi anyagok, a műanyagok, a gumi és a gépek kivitelét Oroszországba. A friss szankciók által érintett áruk értéke összesen mintegy 1,7 milliárd angol font.

Fordított iparosodás

A Blue Bay Vagyonkezelő közgazdásza, Timothy Ash szerint a szankciók összessége valójában sokkal rombolóbb, mint sokan számítottak rá.

A hosszú távú hatás megsemmisítő lehet – fogalmazott a BBC-nek, hozzátéve: az, hogy Oroszországot megbízhatatlansága miatt kimetszették a nyugati ellátási láncokból, recesszióba fogja süllyeszteni az országot.

Még az orosz jegybank is elismeri, hogy az, hogy a helyi cégeknek új beszállítókat kell keresniük, fuvarozó cégek bojkottjával kell szembesülniük, vagy nem tudják beszerezni azt a technológiát, amire szükségük van, egy fordított iparosodási korszakba fogja lökni az országot.

Oroszországnak csak korlátozott hozzáférése lesz a pénzpiaci forrásokhoz, csökken a gazdasági növekedés, csökken az életszínvonal, drágább lesz a kölcsön – tette hozzá Ash. Ezek a hatások lassacskán sokkal nagyobb súllyal jelennek majd meg a hétköznapi életben is.

Itt írtunk bővebben arról, hogy Moszkva hogyan próbálja orvosolni a szankciók okozta hatásokat az autógyártás, a közösségi média, a bankolás és a munkanélküliség területén.

Ne hagyd ki!