A SpaceX Falcon 9-es hordozórakétája kilövés közben
Fotó: Shutterstock

A SpaceX emberi izomsejteket juttatott az űrbe, hogy megértsük az öregedést

December 21-én a SpaceX sikeresen végrehajtotta idei 31. és egyben utolsó kilövését. A Dragon űrhajó fedélzetére ezúttal emberi izomsejtek is kerültek, amelyek segíthetnek megérteni, miért és hogyan öregednek az emberek.


Brit megbízásból

A mikrogravitációs környezet emberi testre gyakorolt hatása évtizedek óta lázban tartja a világ tudósait. Köztudott, hogy az űrhajósok izmai legyengülnek az űrben a gravitáció hiánya miatt, ami azt eredményezi, hogy a testnek nincs szüksége extra szövetekre. A Liverpooli Egyetem kutatói úgy döntöttek, megvizsgálják a jelenség mögött rejlő lehetséges okokat. A terv az, hogy összehasonlítsák, mi történik az izomszövettel az űrben és a Földön. Reményeik szerint az eredmények alapján pontosabb képet kaphatunk arról, hogy miért gyengülnek az emberi izmok az öregedés során, és megérthetjük, hogyan küzdhetők le az öregedés hatásai.

A 21. század nagy rejtélye

Az egyetem tájékoztatása szerint a laboratóriumban növesztett izomsejteket egy sor kísérletnek vetik alá a Nemzetközi Űrállomáson. A brit űrügynökség hivatalos jelentésében kifejtette, hogy a rizsszem méretű sejteket 3D-nyomtatott tárolókban juttatták fel a Dragon fedélzetére. Amint a sejtek elérik az ISS-t, elektromos impulzusokkal összehúzódásokat idéznek elő az izomszövetekben. Ezután a „fenti” és a „lenti” kutatók is alaposan szemügyre veszik, hogy pontosan mi történik a stimulálás során a szövettel mikrogravitációs környezetben.

Az űrizmok várhatóan januárban kerülnek vissza Földre, ahol újabb kísérletekkel tovább vizsgálják a változó gravitációs környezet sejtekre gyakorolt hatásait.

Az öregedés a 21. század egyik legnagyobb rejtélye, a tanulmányból kinyert adatokból rengeteget megtudhatunk arról, hogyan reagálnak az izmok a mikrogravitációra és az öregedésre.

-mondta Malcolm Jackson, az egyetem professzora.

A brit űrügynökség tájékoztatása szerint 1,2 millió fonttal járult hozzá az egyetem kutatásához.

Ne hagyd ki!