Valami végre olcsóbb lett, de ennek sem örülhetünk
Fotó: Shutterstock

Ezért rossz jel, hogy olcsóbb lett a tengeri szállítás

Drasztikusan emelkedtek a tengeri konténeres szállítás árai az elmúlt években, néhány hónapja azonban meredek zuhanásba kezdtek. A közgazdászok szerint ez nagyon rossz jel, hiszen egy újabb recesszió előjele lehet.


Rossz jel az olcsóbb szállítás

A koronavírus-járvány alatt 2 ezer dollárról 10 ezer fölé emelkedett a hagyományos konténerek szállítási költsége a tengeren, egyebek mellett a megnövekedett kereslet, valamint a konténerhiány hatására. Sokáig úgy tűnt, hogy nem fog csökkenni az árszint, idén tavasz óta azonban megfeleződött, és jelenleg 5 ezer dollár környékén áll – írja a Portfolio.

Az árcsökkenés aggodalommal tölt el több közgazdászt, hiszen előjele lehet egy újabb globális recessziónak. Ennek az az oka, hogy nem amiatt estek a költségek, mert több lett a konténer a világban, hanem azért, mert visszaesett rájuk a kereslet, ami a globális gazdaság lassulására vezethető vissza.

Kevesebb az érkező teherhajó, így kevésbé leterheltek a kikötők, ezért az áraik is csökkennek. Az elemzések szerint a kereslet, így a nemzetközi kereskedelem visszaesése a következő negyedévekben is folytatódni fog, tehát nem igazán lehet számítani magasabb árakra. A közgazdászok a Baltic Dry Index (a tengeri szállítást mérő fontos mutató) 20-30 százalékos további esésére számítanak egészen 2024-ig, amikor ismét magára találhat a szektor.

Halmozódtak a válságok hatásai a tengeri szállítmányozásban

A tengeri szállítmányozás drágulásának a kereslet növekedése és a konténerek hiánya mellett más okai is voltak. Például az, hogy a koronavírus-járvány idén is felütötte a fejét Kínában, ezért egész települések kerültek karanténba az ázsiai országban.

Március közepén Kína bezárta a 17 millió lakost számláló Sencsent, a kínai Szilícium-völgyet, valamint bezárta kikötőjét is, amely a konténerszállítás terén az ország egyik legnagyobbja. Sencsenen évente 194 millió tonna áru halad át, ami több, mint háromszorosa Le Havre, Franciaország vezető konténerkikötőjének forgalmához, ami körülbelül 66 millió tonna árut mozgat egy évben. Ehhez járul még az ukrajnai háború és az évtizedek óta nem látott inflációs nyomás

- idéztük EBBEN a cikkünkben az iBanFirst pénzügyi intézet szakértőjét.

A pandémia alatt a tengeri szállítás kiegyensúlyozatlanná vált, ami magával hozta a költségei növekedését. A koronavírus ismételt terjedése Kínában, az ukrajnai háború, a konténerhiány, a növekvő kereslet és az energiaárak növekedése tartotta magasan az árakat idén.

A tengeri szállítmányozás nehézségei más problémákat is felvetettek. Például rávilágítottak a globális ellátási láncok gyengeségeire, valamint az infláció okozta gazdasági veszteségek csökkentésének a szükségességére. Ezért a vállalatok új beszállítókat próbáltak felkutatni, akik korábban nagyobb készleteket halmoztak fel, vagy a cégek közelében állították elő a szükséges termékeket.

Ne hagyd ki!