Kiderült, melyik ország bukta a legtöbbet a turizmus befagyásával
Fotó:123RF

Kiderült, melyik ország bukta a legtöbbet a turizmus befagyásával

A turizmus visszaesése a járványban négyezer milliárd dolláros kiesést jelent a globális gazdaság számára 2020-ban és 2021-ben – derült ki egy ENSZ jelentésből. A legnagyobb veszélyben a fejlődő országok vannak, ahol a vakcinahiány miatt lassan halad az oltási kampány.


A veszteség összege csak az idén elérheti az 1700-2400 milliárd dollárt annak ellenére, hogy az ágazat remélhetőleg magához tér a második félévben az olyan térségekben, mint Észak-Amerika és Európa, ahol jól haladnak a lakosság oltásával. Tavaly az előző évhez képest 73 százalékkal esett vissza a turisták száma a világban, és csak két év múlva, várhatóan 2023-ban éri majd el újra a járvány előtti szintet. Az adatok azt mutatják, hogy a koronavírus negyven évvel vetette vissza az ágazatot, amely így a 80-as évek szintjén teljesít, veszélyeztetve többmillió ember megélhetését, növelve a munkanélküliséget. Csak a nagyságrend érzékeltetésére, Magyarország éves GDP-je 155 milliárd dollár. A Facebook értéke 1000 milliárd dollár.

A legnagyobb vesztesek

A jelentés készítői szerint a térségek közül Közép-Amerika a legnagyobb vesztes, amely GDP-jének csaknem 12 százalékát veszítette el a turizmus leállása miatt, Kelet-Afrika több mint 9, Délkelet-Ázsia pedig több mint 8 százalékos mínuszban van. Az országok "rangsorát" a törökök vezetik, 9,1 százalékos veszteséggel, a második Ecuador 9, a harmadik a Dél-afrikai Köztársaság 8,1 százalékkal. Magyarország nem szerepel a listán.


Ne hagyd ki!