Veszélyes a külföldi nyaralás?

Írta: Alapblog - Készült: 2020. július 10.

Szeretné tudni, hogy most akkor veszélyes-e külföldre utazni, vagy sem? De sajnos a politikusoknak nem hihet, mert az azért mégiscsak gyanús, hogy a zsúfolt Balatonra szeretné önt hajtani, az üres görög tengerpart helyett? Segítünk, mert szerencsére itt valójában számokról kéne, hogy szó legyen: ahol kevesebb a fertőzött, mint itt, ott még kisebb eséllyel betegszünk meg – akár átlépünk közben határt, akár nem. Arról persze sok helyen tesznek a hatóságok, hogy fogalmunk se legyen a fertőzöttek számáról, ezért az egyetlen (talán) használható iránymutató a halálozás. Ez se áll túl stabil lábakon, már csak azért sem, mert az az 1-2 héttel korábbi fertőzöttséget mutatja, de a politikusoknál így is megbízhatóbbak.

Az alábbi ábránk azt mutatja, hogy az elmúlt hét napban (hétfőhöz képest) hányan haltak meg hivatalosan a vírushoz köthetően egy országban. Persze ezek országos adatok, amiken vélhetően még sokat segít, ha Magyarország legfertőzöttebb tájáról (ami Budapest, mint minden országban a nagyvárosok) megy az ember egy külföldi, kisebb népsűrűségű tájra. De még így is azt láthatjuk, hogy ugyan Olaszország vagy Horvátország fertőzöttebb hely Magyarországnál, azonban több ország kevésbé, Görögországban pedig egyenesen tized akkora „veszélyben” forgunk.

Ezek a halálozási számok Magyarországon azt jelentik, hogy úgy 500-1000 fertőző ember lehet összesen (!) jelenleg, nagy részük otthon, szóval a fertőződés esélye mondjuk úgy, kicsi. Ez a kicsi még akkor is kicsi, ha Horvátországban arányosan 30 százalékkal több a fertőző ember – a fent említett “Budapest vs. üres tengerpart”-tal korrigálva, pedig… Csak a perspektíva végett: tudta, hogy autóval menni a munkahelyére tízszer veszélyesebb, mint busszal? És biciklivel még tízszer? Szkülla és Kharübdisz!

Csak, hogy a hatalom másik olyan pillérét se hagyjam szó nélkül, akik szerintem az elmúlt fél évben különösképp leszerepeltek, itt egy ábra arról, hogy mekkora a vírus terjedési sebessége néhány olyan európai országban, ahol talán megbízhatóbbak az adatok a szokásosnál. Észrevette, hogy a klikkmédiában ezek az országok és adatok mindig akkor jelennek meg, amikor meg lehet próbálni ráijeszteni az olvasóra? Arról biztos hallott, amikor Németországban pár hete egy húsfeldolgozó üzemi fertőzés miatt megugrott a vírus terjedése. Arról már nem biztos, hogy azóta minden rendben, ismét 1 alatt van a terjedési arányszám, azaz a járvány csökken. Most hirtelen Belgrádra, Braziliára és az Egyesült Államokra terelődött át a fókusz – hisz’ mi sem fontosabb!

Végezetül, ha úgy érzi, túl sok volt a szám és a vírus, kikapcsolódásként nézegessen üres dél-európai strandokat és turistalátványosságokat!

The post Veszélyes a külföldi nyaralás? appeared first on alapblog.



Árfolyamok

EUR: 0CHF: 0USD: 0
 

Legnépszerűbb cikkek

Hirdessen a Haszon Magazinban

Hirdetés ügyben kérem keressen minket a hirdetes@haszon.hu email címen, vagy tekintse meg a média kiajánlókat.

Izgalmas két napnak ígérkezik a városi életmód legújabb trendjeiről szóló beszélgetések sora a Loffice közösségi irodában a Startup Safary fesztivál keretében április 19-20-án. Kiderül például, hogyan mennek a vegán éttermek, miként dolgozi...
Tovább >>

Hírlevél feliratkozás
10 dolog, amit tudnia kell
Feliratkozásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat.
Változnak az „A lap” megjelenések!
  • 2018/I. negyedév 2018. 04.04
  • 2018/II. negyedév 2018. 07.04
  • 2018/III. negyedév 2018.09.26
  • 2018/IV. negyedév 2018.12.12