Mezítlábas tanösvényt épített Dunaharasztiban a Raben

Írta: Haszon - Készült: 2018. április 13.

Immár negyedik éve hirdette meg a Raben Trans European Hungary önkéntességi programját, melyben minden munkavállalónak lehetősége volt részt venni.

A program célja az, hogy vállalkozói magatartásra ösztönözze a munkatársakat, mindenekelőtt arra, hogy mások javára, segítő hozzáállással és környezetbarát módon tevékenykedjenek; ezzel támogatva és fejlesztve a helyi közösséget. A magyarországi Raben munkatársai évről évre újabb és hasznosabb pályázatokkal állnak elő, hogy ötleteikkel és a vállalat adta pénzügyi támogatással segítsenek környezetükben. Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola Tagintézményében, a Csati-suliban építettek mezítlábas tanösvényt.

„A Tagintézmény pedagógusai nemcsak a gyermekek tanórák alatt felgyűlt mozgásenergiáját szeretnék az udvari játékokkal levezettetni, hanem egyúttal a gyermekek egészségére is szeretnének odafigyelni, ezért nagy álmuk volt, hogy az iskola udvara egy mezítlábas ösvénnyel gazdagodjon. A mezítlábas ösvény rendszeres használata nem csak azért jó, mert a gyermekek talpát levegő éri, javítja a vérkeringést, hanem a különböző talajokon történő járás javítja az egyensúlyérezetet, erősíti az izmokat, a gyerekek érzékelésének fejlesztésére is hatással van. Azt is állítják hozzáértők, hogy az ilyen mezítlábas ösvényen való rendszeres “lépkedés”, sétálás a gyermekek emlékeit, érzelmeit is a felszínre hozza, amely az egészségesebb személyiségfejlődésben is szerepet játszhat.” – mondta Szász Mónika az ösvény megálmodója, a Raben Trans European Hungary Kft. munkatársa.

Két héttel ezelőtt a Raben munkatársai összefogtak és az álmot "életre keltették". Az iskola udvarán kialakításra került egy 50 m hosszú, 60 cm széles, fa ágyásszegélyekkel kialakított sétálóterület, mely különböző a természetben megtalálható anyagokkal lett feltöltve – murva, kulé kavics, homok, gyeptégla.

„Évről évre látni a munkatársak összefogását és egyre hatékonyabb csapatmunkáját - rendkívüli. Amellett, hogy a vállalat társadalmi felelősségvállalása jegyében anyagilag támogatja az ilyen akciókat, munkatársai szemléletét és cselekedeteit is szeretné erősíteni ezen irányba. Hiszen az ilyen programok nélkülük nem jöhetnének létre – a munkatársak lelkesedése és nyitottsága teszi igazán erőssé a vállalatot.” – véleményezte Bolyki Ágnes, PR és marketing szakértő, CSR koordinátor. 2018. április 12-én ünnepélyes keretek között vehették használatba a gyermekek ösvényüket.

„Köszönetünket szeretnénk kifejezni a Raben Trans European Hungary Kft.vezetőségének a pályázati lehetőségért, és munkatársainak a mezítlábas ösvény megvalósításáért. Hálásak vagyunk a Raben dolgozóinak, hogy lelkes csapatként, jó szándékkal, jó kedvvel, lankadatlan szorgalommal építették diákjaink számára ezt a különleges gyalogos pályát. Nagy örömmel tölt el bennünket az iskola pedagógusai, a szülők és a városban működő nagy vállalatok között kialakuló, egyre erősödő, támogató együttműködés, melynek eredménye pozitív hatással van a gyerekek egészségére, iskolai közérzetére.” – fűzte hozzá Drahosné Akócsi Ancilla, tagintézmény-vezető.

 



Árfolyamok

EUR: 0CHF: 0USD: 0
 

Legnépszerűbb cikkek

Hirdessen a Haszon Magazinban

Hirdetés ügyben kérem keressen minket a hirdetes@haszon.hu email címen, vagy tekintse meg a média kiajánlókat.

Izgalmas két napnak ígérkezik a városi életmód legújabb trendjeiről szóló beszélgetések sora a Loffice közösségi irodában a Startup Safary fesztivál keretében április 19-20-án. Kiderül például, hogyan mennek a vegán éttermek, miként dolgozi...
Tovább >>

Hírlevél feliratkozás
10 dolog, amit tudnia kell
Feliratkozásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat.
Változnak az „A lap” megjelenések!
  • 2018/I. negyedév 2018. 04.04
  • 2018/II. negyedév 2018. 07.04
  • 2018/III. negyedév 2018.09.26
  • 2018/IV. negyedév 2018.12.12