TrendFM

Együttműködési megállapodást kötött a Sopron Bank Burgenland és a Cofidis, a megállapodással a Cofidis egyes személyi kölcsönei már hagyományos módon, 13 bankfiókban elérhetőek.

A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) tagjai által kezelt befektetési alapok összvagyona 12 milliárd forinttal, 0,2 százalékkal csökkent augusztusban.

Az év második negyedévében minden eddiginél nagyobb mértékű volt a bankkártyás vásárlási forgalom bővülése. Magyarországon tarolnak a betéti kártyák, részesedésük pedig egyre nő a hitelkártyákhoz képest.

Kínában azt tervezik, hogy szeptember végéig bezárják az ország összes Bitcoin-tőzsdéjét. A döntést egy szeptember elején közzétett rendelkezésre hivatkozva hozták meg, amelyben a hatóságok aggodalmukat fejezték ki a kriptodevizákkal kapcsolatos befektetési kockázatok miatt.

A távközlési ágazat vállalkozásai a KSH szerint 283 milliárd forint árbevételt értek el a 2. negyedévben, 9,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Magyarország politikusai az euró ügyében eddig mindig nagyon óvatosan reagáltak, eltérően a már-már szokásos, odamondogató stílustól. Ha Szlovákia és Szlovénia után a régió összes országa csatlakozik az euróövezethez, Magyarország sem nagyon maradhat ki.

Déjà vu, mintha újra a 2010-es évek elején járnánk. Akkor azt kérdezgette ismerős és ismeretlen, hogy mi lesz a svájci frankkal. Most azt, hogy mi lesz a fonttal. A szobafestő, akinek a lánya még 400 forintos font mellett szerződött Angliába. A fizetését fontban kapó autóvezető, miközben a  mentőkre vártunk, azután hogy néhány perccel korábban az aszfaltra borított kerékpárostul. Nemzetet egybe forrasztó devizapiaci kínok az alapblog elemzésében.

Árfolyamok

EUR: 309.84CHF: 266.8USD: 258.42
 

Legnépszerűbb cikkek

Karácsony Zoltán: Karrier tippek

Mire jó egy üzleti kapcsolatépítő klub?

Két évvel ezelőtt részletesen foglalkoztam az üzleti kapcsolatépítő klubokkal a Haszon magazin hasábjain. A közelmúltban Végvári-Nagy Kyra  és Végvári Tibor kommunikációs szakemberek meghívtak a Rapid Business nevet viselő rendez...
Tovább >>
Luxusgonddal küzdenek a franciák, legalábbis innen nézve. Az EU második legnépesebb nemzete szereti az életet, szereti a jóléti államot és forradalmi múltja ellenére utálja a változásokat. Az elnök munkaügyi reformja, illetve a szak...
Tovább >>