Csökkent a Zwack Unicum árbevétele

Írta: Fülöp Norbert - Készült: 2017. november 08.

Az év első felében 10,625 milliárd forint volt a Zwack Unicum Nyrt. bruttó árbevétele, ami 3,6 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, 6,462 milliárd forintos nettó értékesítése viszont 0,2 millió forinttal haladja meg a tavalyit.


A nemzetközi pénzügyi szabvány (IFRS) alapján készült jelentés szerint a társaság adózott eredménye 886 millió forint volt, ami 12 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál, de lényegesen magasabb a tervezettnél.

A belföldi értékesítés nettó árbevétele 7 millió forinttal volt kisebb, ami 0,1 százalékos csökkenés. A saját termelésű termékek nettó árbevétele 200 millió forinttal, 4,3 százalékkal csökkent éves alapon, ezen belül viszont 8,6 százalékkal nőtt a prémium kategóriák árbevétele. Az export árbevétel, 2,4 százalékos növekedéssel, 724 millió forintra nőtt, a legfontosabb célországok közül a német forgalom stagnált, a román értékesítés viszont 13 százalékkal bővült.

A Zwack 236 millió forintot költött beruházásokra az első fél évben. A dolgozók létszáma 238, míg az előző üzleti év végén 227 volt. A társaság tulajdonosi szerkezete nem változott. A Zwack részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papír kedden 16 750 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 17 995 forint, a legalacsonyabb 16 455 forint volt.




Árfolyamok

EUR: 325.41CHF: 294.06USD: 289.38
 

Legnépszerűbb cikkek

Hirdessen a Haszon Magazinban

Hirdetés ügyben kérem keressen minket a hirdetes@haszon.hu email címen, vagy tekintse meg a média kiajánlókat.

Izgalmas két napnak ígérkezik a városi életmód legújabb trendjeiről szóló beszélgetések sora a Loffice közösségi irodában a Startup Safary fesztivál keretében április 19-20-án. Kiderül például, hogyan mennek a vegán éttermek, miként dolgozi...
Tovább >>

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, hasznos információkról!
Feliratkozásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat.
Változnak az „A lap” megjelenések!
  • 2018/I. negyedév 2018. 04.04
  • 2018/II. negyedév 2018. 07.04
  • 2018/III. negyedév 2018.09.26
  • 2018/IV. negyedév 2018.12.12