Ennyibe kerülnek most a lakások, és ennyit lehet alkudni

Írta: Fülöp Norbert - Készült: 2018. február 09.

Januárban az ország minden területén emelkedtek a panel és a téglalakások árai egyaránt, az előző negyedév átlagához és az előző év januárjához képest is. Az ország keleti felében egy panel négyzetméterára átlagosan 225 ezer forint, ugyanez Pesten már 362 ezer forint volt. A legmagasabb árakat a belvárosban és Budán található téglalakásoknál találunk, itt 564 ezer Ft/m2 ár volt az átlagos januárban.


Budapesten érdekes tendenciát mutat a kerületek iránti érdeklődés, amely területen most először szorongatták meg a XIII. kerület régóta éllovas pozícióját. Az erőteljes kihívó Zugló, amely iránt januárban a budapesti ingatlankeresők 18%-a érdeklődött.

Január hónapban panellakást az ország keleti felében 225-, nyugati felében pedig 203 ezer forintos átlagos négyzetméter áron lehetett vásárolni. Ez az előző év ugyanezen időszakához és az előző negyedév átlagához képest is áremelkedést jelent. A használt tégla lakások átlagos négyzetméter ára az előző hónaphoz képest jelentősebben emelkedett, a nyugati országrészben 21 ezer forinttal, míg a keleti országrészben 10 ezer forinttal.

Az átlagos értékesítési idő az egész országban a tégla lakások esetében bizonyult hosszabbnak. Budapesten a pesti oldalon panelt 362 ezer forintos átlagos négyzetméter áron lehetett januárban vásárolni. Tégla lakások esetében a belvárosban és Budán egyező árakat találunk (564 ezer Ft/m2), azonban ezen az áron a belvárosban 53 nappal kevesebb idő alatt lehetett értékesíteni az ingatlant.

Továbbra is a XIII. kerület a legkeresettebb a fővárosban, de az előző hónapokhoz képest sokkal kisebb a fölénye. A XIV. kerület nem egész 1 százalékkal maradt csak le, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a 7. kerület állhatott fel. A külvárosi kerületek jelentős részében továbbra is 8% alatti volt a kereslet.




Árfolyamok

EUR: 324.15CHF: 283.15USD: 280.12
 

Legnépszerűbb cikkek

Hirdessen a Haszon Magazinban

Hirdetés ügyben kérem keressen minket a hirdetes@haszon.hu email címen, vagy tekintse meg a média kiajánlókat.

Izgalmas két napnak ígérkezik a városi életmód legújabb trendjeiről szóló beszélgetések sora a Loffice közösségi irodában a Startup Safary fesztivál keretében április 19-20-án. Kiderül például, hogyan mennek a vegán éttermek, miként dolgozi...
Tovább >>

Változnak az „A lap” megjelenések!
  • 2018/I. negyedév 2018. 04.04
  • 2018/II. negyedév 2018. 07.04
  • 2018/III. negyedév 2018.09.26
  • 2018/IV. negyedév 2018.12.12