Új KKV-hitelprogramok a Magyar Fejlesztési Banknál

Írta: Haszon - Készült: 2020. január 23.

A jelentős érdeklődésnek köszönhetően 200 milliárd forintra emelkedik a pénzügyi vállalkozásoknál elérhető „MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció II.” elnevezésű hitelprogram keretösszege, amely újabb két évig, 2022. január végéig igényelhető.  


A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára elérhető programok többek között az agráriumban tevékenykedő vállalkozások beruházásait segítik, de forráshoz juthatnak a szomszédos országok vállalkozásaival együttműködő hazai mikro-vállalkozások is.

A vissza nem térítendő támogatások előfinanszírozására is felhasználható az MFB Agrár Hitelprogram, amely három Vidékfejlesztési pályázathoz kapcsolódóan támogatja a mezőgazdasági termékek értéknövelését, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztést, illetve a borászat termékfejlesztését és erőforrás hatékonyságának növekedését, valamint az ágazat feldolgozóiparának korszerűsítését.

A 100 milliárd forint keretösszeggel induló program keretében igényelhető hitel összege minimum 100 millió forint, maximum 1 milliárd forint lehet, a futamidő pedig maximum 10 év. A program közvetlenül az MFB-nél igényelhető. 

Elsősorban a szomszédos országok vállalkozásaival együttműködő hazai cégeket célozza meg az MFB Régió Versenyképességi Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Program. A pénzügyi vállalkozásokon keresztül igényelhető hitel összege ügyletenként és ügyfelenként minimum 1, maximum 50 millió forin, futamideje beruházási és akvizíciós hitel esetében maximum 10 év, forgóeszközhitelnél maximum 5 év lehet.  

Megújul az MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció II. Program is, mostantól mezőgazdasági célú beruházások finanszírozására is, és akár fix kamatozással is.




Árfolyamok

EUR: 0CHF: 0USD: 0
 

Legnépszerűbb cikkek

Hirdessen a Haszon Magazinban

Hirdetés ügyben kérem keressen minket a hirdetes@haszon.hu email címen, vagy tekintse meg a média kiajánlókat.

Izgalmas két napnak ígérkezik a városi életmód legújabb trendjeiről szóló beszélgetések sora a Loffice közösségi irodában a Startup Safary fesztivál keretében április 19-20-án. Kiderül például, hogyan mennek a vegán éttermek, miként dolgozi...
Tovább >>

Hírlevél feliratkozás
10 dolog, amit tudnia kell
Feliratkozásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat.
Változnak az „A lap” megjelenések!
  • 2018/I. negyedév 2018. 04.04
  • 2018/II. negyedév 2018. 07.04
  • 2018/III. negyedév 2018.09.26
  • 2018/IV. negyedév 2018.12.12