Hitel: a svájci frank nyerésre áll

Írta: Haszon - Készült: 2006. december 28.
Továbbra is svájci frankban lesz érdemes hitelt felvenni magánszemélyeknek és vállalkozóknak egyaránt.

Bár a devizahitelek törleszt?részletei várhatóan drágulnak, mert a forint gyengülhet és az európai kamatok némileg növekedhetnek, még így is jóval kevesebbet kell majd fizetni a frankkölcsön törlesztésekor.


Ha a magyar forint nem gyengül drasztikus mértékben, úgy közel egymillió forinttal kell összességében kevesebbet visszafizetnie annak, aki például használt lakás vásárlásra, tízéves futamid?re, az államilag támogatott, forint alapú hitel helyett svájci frankban vesz fel bankkölcsönt. Az alpesi ország kamatszintje ugyanis az elkövetkez? években nagyságrendekkel kisebb marad, mint a hazai ráták, a jöv?ben a kockázatok dacára verhetetlennek t?nik a frankhitel.

Menedék hitelfelvev?knek is

A jelent?s kamatkülönbség oka, hogy Svájc hagyományosan biztonságos, jó bankrendszerrel rendelkez? ország, amelyet a kontinentális Európában még a második világháború is elkerült. Nehéz id?kben a svájci bankok jelentik a világ nagyvállalatai, milliárdosai és több állam számára a menedéket; itt tartják a pénzüket.

A mai magas olajár, a közel-keleti politikai feszültség miatt a befektet?k, nagyvállalatok továbbra is az alpesi ország bankjaiban látják biztonságban éppen szabad t?kéjüket. A svájci frank iránt így folyamatosan óriási a kereslet, a helyi bankoknak ezért elég rá minimális kamatot kínálni.

A svájci jegybanki alapkamat jelenleg egyszázalékos, míg Magyarországon ennek hatszorosa. A magyar kamatok azért ennyivel magasabbak, mert egyrészt nálunk magasabb az infláció. Márpedig a befektet?knek a pénzromlás ütemét meghaladó, úgynevezett „reálkamatot” kell adni. Azaz ahol magasabb az infláció (például itthon), ott többet. Másodsorban pedig a magas államadósság miatt a külföldi befektet?k csak magas kamatok mellett hajlandóak megvenni az egyre kockázatosabb magyar államkötvényeket.

Svájci frankban a világ szinte bármely országában lehet olcsón hitelt felvenni; Ausztriában például jellemz?en 4,5% százalékos éves kamattal. Nálunk ennél drágábban lehet hitelhez jutni, ám még így is jóval olcsóbban, mintha forintban vennénk fel kölcsönt. Ha az összehasonlítás kedvéért az el?bb említett ötmillió forintos hitelnek megfelel? 31 250 svájci frankos lakáshitelt veszünk alapul, a magyar bankoknál kockázati felárakkal, kezelési költségekkel számolva is csak átlagosan 6,2 százalékos éves teljes hiteldíjat (THM) kell fizetni. Használt ingatlan vásárlásakor ugyanekkora, államilag támogatott kamatozású forint lakáskölcsönnél átlagosan 9,1 százalékos a hiteldíj, ami 63 600 forintos havi törleszt?részletet jelent.

Kevesebb a több

Ezzel szemben a svájcifrank-kölcsönért a mai, 160 forintos frankárfolyam mellett csak 56 ezer forint törlesztést kell fizetni hónapról hónapra. Frank alapú hitelt akkor éri meg felvenni, ha Svájcban a kamatok a jöv?ben is jóval alacsonyabbak maradnak, mint Magyarországon. Márpedig a prognózisok szerint a két ország közti kamatkülönbözet továbbra is jelent?s marad (lásd keretes). Ha a mainál kissé magasabb svájci és alacsonyabb hazai kamatszinttel számolunk hitelfelvételnél, a példában szerepl? kölcsön törleszt?részletei 62 200, illetve 57 200 forintra módosulnak. Azaz svájci frank alapú hitelért a kamatemelkedés dacára a tízéves futamid? alatt összes ségében így is 600 ezer forinttal kevesebbet kell majd visszafizetni.

Euró: a kisebbik jó

Az eurókamatok is alacsonyabbak a forinténál: az eurózónában 2,25 százalékos az alapkamat. Az Európai Központi Bank ugyanis már jó ideje alacsonyan tatja a kamatokat, az olcsó hitelt?l az igencsak döcög?s gazdasági növekedés gyorsulását várják. Az EKB év végére várhatóan 2,5-2,75 százalékra emeli az irányadó rátát, hogy a jelenleg éves 2,4 százalékos inflációt a számára még elfogadható, 2 százalékra vagy az alá csökkentse. Az euróövezetben az elmúlt hónapokban ugyanis a januári áfa-emelés és a tartósan magas olajár miatt megugrott az árnövekedés üteme. Ötmillió forintos példánknál maradva (ez átszámolva 20 ezer euró) az uniós közös valutában folyósított lakáshitelt ma 7,5 százalékos THM mellett lehet felvenni. Ha az európai kamatemelések hatására az itthon felvett euróhitel kamata 8 százalékra n?, a forintkamatok pedig fél százalékkal csökkennek, az euróhitel havi törleszt?részlete még így is közel kétezer forinttal lesz alacsonyabb.

Rizikós árfolyamok

Az el?z?ekben csupán a kamatkülönbözetr?l szóltunk. A frank és az euró alapú hitelek esetén a törlesztések nagyságát azonban befolyásolja a forint árfolyama is. A deviza alapú hiteleket ugyanis a bankok devizában tartják nyilván, de a folyósítás mellett a törlesztések is dönt?en forintban történnek. A havi törleszt?részleteket frankban, illetve euróban állapítják meg, majd azt a mindenkori forint- árfolyammal megszorzott összeget kell hónapról hónapra a banknak visszafizetni. Az árfolyamokat azonban nem lehet el?re látni, ez a bizonytalanság a devizahitelek árfolyamkockázata. Ismét csak az ötmilliós hitel példáján számolva: svájci frank alapon a felvett hitelösszeg 31 250 frank, a havi törlesztés pedig 350 frank. Akkor éri meg az alacsonyabb kamatozású devizahitel, ha a forint nem gyengül (vagy éppen er?södik) számottev? mértékben a frankhoz, euróhoz képest. Ha er?s a forint, kevesebbe kerül hónapról hónapra megvásárolni a törlesztéshez szükséges devizaösszeget.

Ha a forint a mai kamatok mellett a jelenlegi 160 forint/frank árfolyamról, mondjuk, 170 forint/frank árfolyamra gyengül, abban a hónapban a törlesztés is 56 ezer forintról 59 500 forintra n?. Az eurónál hasonlóképpen a nemzeti valuta tízforintos gyengülése esetén 60 ezer forintról 62500 forintra drágul a törleszt?részlet.

Havonta tiszta lap

Fontos azonban megjegyezni, hogy csak abban a hónapban lesz drágább a törlesztés, amelyikben a forintárfolyam gyengébb volt. Másrészt pedig a forint árfolyama er?södhet is: euróban 240 forint a hivatalos „határ” (ha ennél er?sebb lenne a forintárfolyam, a Magyar Nemzeti Bank közbelép, és eladásokkal gyengíti a kurzust), ami kedvez?bb, 57 700 forintos törleszt?részletet jelent. Svájci frankban – feltételezve, hogy az euró és a frank egymáshoz viszonyított árfolyama nem változik – 154 forint/frank lehet az alsó limit, ez mindössze 53 ezer forintos havi törleszt?részlet, azaz 6 és fél millió forintos visszafizetés. Ez egymillióval lenne kevesebb, mint amibe a forintkölcsön kerül. Ilyen szuperer?s forintnak ugyanakkor a közeljöv?ben elég csekély az esélye.

Mérhet? kockázat

A frank-, euró- és forintkamatok ismeretében kiszámolhatók azok a devizaárfolyamok, ahol a devizahitelek és a forintkölcsön kamat- és t?ketörlesztése megegyezik. Hüvelykujjszabályként elmondható, hogy amennyivel alacsonyabb kamatozású egy frankhitel, legfeljebb akkora arányban er?södhet a frank árfolyama (illetve, ami ugyanaz: gyengülhet a forint) ahhoz, hogy a devizahitel olcsóbb legyen. Ha például svájcifrank-hitelt a hazai bankokban valaki 6,2 százalékos THM mellett tud felvenni, forintkölcsönt pedig 9,1 százalékon, a frankhitel a két érték egyszer? különbségeként évente 2,9 százalékkal olcsóbb – számol Márkus Balázs, a Volksbank Treasury munkatársa. Azaz ha a svájci frank legfeljebb ilyen mértékben er?södik a forinthoz képest, a frankkölcsön forintban számolt átlagos havi törleszt?részlete ugyanakkora lesz, mint a forintkölcsöné. Akkor éri meg jobban a svájcifrank- kölcsön, ha a frank árfolyama nem er?södik az év folyamán ennél nagyobb mértékben; azaz ha a ma 160 forint helyett legfeljebb 164,4 forintot kell majd adni.

Távolodó határok

 A frank és a forint közti kamatkülönbözet várhatóan a következ? években is megmarad, így minden évben további 2,9 százalékkal er?södhet a svájci frank. Öt év múlva legalább 183,1 forintos, a tizedik év végén pedig közel 210 forintos svájcifrank-árfolyam, tízéves átlagban pedig 178 forint/ frank és 262 forint/euró feletti kurzus szükséges ahhoz, hogy a példahitelben szerepl? forintkölcsön a jelenlegi kamatok mellett versenyképes legyen. Euróalapon a svájcinál magasabb kamatok miatt kisebb (1,6 százalék évr?l évre) az a százaléban árfolyam gyengülés, amely mellett a forint és a deviza hitel ára megegyezik.

 Az ötödik évre, továbbra is példa hitelünkkel számolva, 269 forintra gyengülhet az árfolyam, ilyen gyenge forintra azonban az euró történelmében csak egy-két nap erejéig volt példa. Mint ahogy a 170 forintnál drágább svájci frankra sem. A prognózisok szerint az elkövetkez? években átlagosan 255 forint/euró és 163 forint/frank árfolyam várható, így reálisan nem várható olyan árfolyamváltozás, ami versenyképessé tenné a forintkölcsönöket a devizahitelekkel.

A már említett kamatváltozásokat is figyelembe véve a példa hitel havi törleszt?részlete frank alapon 57300, euróalapon pedig 60700 forintra n?, míg a forintkölcsön havi részlete csak 62300 forintra csökken. Azaz svájci hitel így a tízéves futamid? alatt összesen 600 ezer forinttal, az eurós kölcsön 200 ezer forinttal kerül kevesebbe.

Érdemes váltani

Mivel mind a frank, mind pedig az euró alapú hitel olcsóbb lesz, mint ha valaki forintban adósodik el. ezért a tartozásra vetített jellemz?en kétszázalékos banki díjak mellett is érdemes lehet a drágább forinthiteleket svájci frank alapú kölcsönre cserélni. Ilyen lépés el?tt azonban célszer? banki szakemberrel konzultálni, nehogy a rossz id?zítés miatt a hitelfelvev? szempontjából el?nytelen pillanatban szülessen döntés az átváltásról. Azaz olyankor, amikor a forint éppen meggyengülhetne, és a svájci frankban számított t?ke összege forintban számolva megugrana.

Minden olcsóbb

Svájci frankban nem csak lakásvásárlásnál vagy -építésnél érdemesebb eladósodni, de a szabad felhasználású jelzáloghitelek vagy a személyi kölcsönök is olcsóbbak, igaz, másmás mrtékkel. Egyedül az új lakás vásárlására felvett, támogatott forintkölcsönnek olyan alacsony a kamata, hogy nem éri meg devizahitellel pótolni.

Mivel az a küszöbárfolyam, ameddig a forint a frankhoz képest úgy gyengülhet, hogy összességében még mindig olcsóbb lesz, mint a forintkölcsön, a deviza- és a forintkamatok különböz?ségét?l függ, így ezek a küszöbárfolyamok is eltér?ek a különféle hitelfajtáknál. Ha például átlagos piaci lakáshitellel számolunk (ne felejtsük el, hogy új lakásra csak 12 millió forint, használt ingatlan vásárlására 8 millió forint támogatott forint kölcsönt lehet felvenni!), a jellemz? forint-THM éves 13 százalék körül alakul. Mivel ez sokkal magasabb, mint a frank- vagy eurókölcsönnél, így átlagosan 220 forint/ svájci frank, illetve 330 forint/euró árfolyamnál er?sebb forintig érdemesebb devizahitelt felvenni.

Érdek a gyenge forint

Utóbbi eurókurzus már csak azért is lehetetlen, mert kívülesik azon a sávon (324 forint/euró), ahol a forintárfolyamot a jegybank engedi szabadon mozogni. Az euró várható forintárfolyama ennél jóval alacsonyabbra becsülhet?. A forint árfolyamát ugyanis a tervek szerint 2008-ban az euróhoz kötik. Ez az uniós közös valuta 2012- re prognosztizált magyarországi bevezetése el?tt kötelez? lépés. A majdani átváltási árfolyamot viszont az Európai Központi Bank nem engedi majd úgy megállapítani, hogy a forint túlságosan gyenge legyen. Ezzel ugyanisversenyel?nyre tennének szert a drágábban termel? nyugat-európai (például osztrák, német, francia) versenytársakkal szemben. A várható átváltási árfolyam ezért 250-260 forint körül valószín?.

Bankja válogatja

A forint- és a devizahitelek összevetésénél jelent?s különbségekre bukkanhatunk két bank megegyez? hiteltermékét összehasonlítva is. A bankok ugyanis a piaci versenyben saját maguk döntenek arról, egy-egy devizanem esetében mekkora kamatot és kezelési költséget számolnak fel. Ezért a THM-értékek is eltérnek. Az OTP Banknál például öt év alatt törlesztend?, félmillió forintos személyi kölcsönnél forintalapon 27,85 százalékos, euróban 22,96, svájci frankban 21,55 százalékos a THM. A kamatkülönbségekkel számolva akkor éri meg a svájci frank alapú kölcsön, ha egy frankért a futamid? alatt átlagosan nem kell többet adni, mint 186 forint, és egy euróért sem 281 forintnál. A Raiffeisen Banknál ezzel szemben a THM-ek rendre 27,2, 22,9 és 21 százalékosak, és a kisebb kamatkülönbségek miatt a frankkölcsön a futamid? alatt átlagosan 185,1 forintos, az euróhitel 278,5 forintos árfolyamig éri meg jobban, mint ugyanott a forintkölcsön. Ahol a svájci frank alapú vagy az eurós hitelek kamatel?nye nagyobb a forintkölcsönökéhez viszonyítva, ott jobban megéri a devizahitel. Ahol pedig kisebb a differencia, ott a forinthitelen is érdemes elgondolkozni




Árfolyamok

EUR: 335.36CHF: 306.01USD: 303.16
 

Legnépszerűbb cikkek

Hirdessen a Haszon Magazinban

Hirdetés ügyben kérem keressen minket a hirdetes@haszon.hu email címen, vagy tekintse meg a média kiajánlókat.

Izgalmas két napnak ígérkezik a városi életmód legújabb trendjeiről szóló beszélgetések sora a Loffice közösségi irodában a Startup Safary fesztivál keretében április 19-20-án. Kiderül például, hogyan mennek a vegán éttermek, miként dolgozi...
Tovább >>

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, hasznos információkról!
Feliratkozásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat.
Változnak az „A lap” megjelenések!
  • 2018/I. negyedév 2018. 04.04
  • 2018/II. negyedév 2018. 07.04
  • 2018/III. negyedév 2018.09.26
  • 2018/IV. negyedév 2018.12.12