Aranyos tipp

Írta: Haszon - Készült: 2006. december 31.
Amerika, Ázsia és Európa aranylázban ég, de egyre több magyar is profitál az arany folyamatos drágulásából. Negyedszázada nem látott, 525 dolláros magasságba szökött az árfolyam és a prognózisok szerint további drágulás jön. Magyar állampolgár itthon már ötvenezer forinttal is beszállhat az aranyrúd-vásárlásba.

Dollárban számolva május vége óta 21 százalékkal értékel?dött fel az arany és ötszáz dollárt meghaladó unciánkénti (1 uncia = 31,2 gramm) kurzussal 25 éves árfolyamcsúcsot ért el a Londoni Aranyt?zsdén, amib?l ma már egyre több érdekl?d? honfitársunk is profitál. A magyar befektet?k nyereségét ráadásul tavasz óta a nemzeti valutának a dollárhoz képest tíz százalékos gyengülése is növelte. Így az összes profit több mint harminc százalék – ahogy azt a Haszon magazin (2005/1: „Eljött az arany ideje”) az óév elején jósolta.


Nincs megállás

Az elkövetkez? egy-másfél évben további nagymérték? drágulásra számítanak, a prognózisok két év alatt az árfolyam megduplázódását (azaz ezerdolláros aranyárat) sem tartják kizártnak. Az arany iránti kereslet ugyanis tavaly óta jelent?sen meghaladja a – véges, a földben rejl? tartalékokra alapuló – kínálatot. Egyre kevesebbet adnak el tartalékaikból a legnagyobb jegybankok is. Az új vásárlók pedig a rohamléptekben fejl?d? India és Kína elektronikai ipara és a nagy nemzetközi befektetési alapok. Utóbbiak az ingatlanbuborék kipukkadásával és a világgazdaság lassulásával (azaz a részvény árfolyamok csökkenésével) számolnak, és ezért keresik a hagyományosan biztonságos befektetési eszközt.

Sorban állás a rudakért

Érdemes tehát most is belevágni, mert az aranybefektetés hasznából akár néhány tízezer forintos befektetéssel is részesedni lehet. Apró aranyrudakat a Bizományi Áruház Vállalat Rt. (a BÁV) négy, Budapest belvárosában található fiókjában, valamint egy-egy gy?ri és pécsi üzletében lehet megvásárolni.

A legkisebb megvásárolható tétel a fél unciányi (15,5 grammos) aranylapocska, ami karácsonyi ajándékként is megállja a helyét, a legnagyobb pedig száz grammos. Az érdekl?dés akkora, hogy csak el?jegyzést tudnak felvenni a megrendelésekre, néhány hetet is igénybe vehet, amíg megérkezik a megvásárolni kívánt áru.

Ár alatt kapható!

Kiemelkedik a hirtelen népszer?ség okai közül, hogy a BÁV Rt. az egyébként már egy éve forgalmazott aranyrudacskákat december 31-ig az id?közben meglódult t?zsdei árfolyamnál jóval olcsóbb fix áron értékesíti: a félunciást 50 ezer forintért, az egyunciást 99 ezer forintért adják. Lapzártánkkor 216 forintos dollárárfolyammal számolva 458,3 dolláros arany vételi árfolyamot jelent, ami 11,8 százalékkal alacsonyabb a világpiaci árnál.

Eladhatjuk az aranyat külföldön is – például Ausztriában –, ott általában jobb feltételekkel, mint a magyarországi aranyboltokban. Visszavásárlást vállal a BÁV Rt. is, náluk azon ban inkább csak venni érdemes, visszavételnél ugyanis húsz százalékkal alacsonyabb árat alkalmaznak. A visszaváltás lehet?ségét azonban kevesen fontolgatják, az arany – amellett, hogy értékes ajándék – jellemz?en hosszú távú befektetés.

Brókercégt?l, interneten

Úgy is vásárolhatunk aranyat, mintha egy t?zsdei részvényt vennénk. A Buda Cash Brókerháznál például legalább 100 unciára lehet megbízást adni, amit a mindenkori piaci ár (lapzártánkkor 51 400 dollár) huszadának megfelel? összeg? letéttel „megvásárolhatunk” (ez kb. 550 ezer forint), és a kereskedést interneten is le lehet bonyolítani.

Maga az arany nem, csak egy, a vásárlásról szóló igazolás kerül a befektet? kezébe, aki csak a nyereséget kapja meg – vagy a veszteséget kell kifizetnie. Az Erste Befektetési Rt. pedig egy külföldi befektetési alapot, a GLD ETF jelzés?t ajánlja. Ez az amerikai t?zsdén forog, ára a világpiaci ár tíz százaléka (0,1 uncia), és legalább egymillió forintos befektetéssel érdemes megvásárolni; vételnél és eladásnál egyaránt 0,9 százalékos díjat számítanak fel. 􀂄




Árfolyamok

EUR: 334.91CHF: 305.15USD: 302.59
 

Legnépszerűbb cikkek

Hirdessen a Haszon Magazinban

Hirdetés ügyben kérem keressen minket a hirdetes@haszon.hu email címen, vagy tekintse meg a média kiajánlókat.

Izgalmas két napnak ígérkezik a városi életmód legújabb trendjeiről szóló beszélgetések sora a Loffice közösségi irodában a Startup Safary fesztivál keretében április 19-20-án. Kiderül például, hogyan mennek a vegán éttermek, miként dolgozi...
Tovább >>

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, hasznos információkról!
Feliratkozásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat.
Változnak az „A lap” megjelenések!
  • 2018/I. negyedév 2018. 04.04
  • 2018/II. negyedév 2018. 07.04
  • 2018/III. negyedév 2018.09.26
  • 2018/IV. negyedév 2018.12.12