Amerika visszatért közénk (vagy nem)

Írta: Alapblog - Készült: 2020. január 08.

Az elsősorban Iránhoz, Irakhoz és az Egyesült Államokhoz kapcsolódó friss fejleményekből korai még világpolitikai tragédiák, nagyobb háborúk bekövetkeztére számítani. Sőt, Ray Takeyh iráni születésű amerikai tudós, korábbi külügyminisztériumi tisztségviselő, a Council on Foreign Relations elemzője szerint jó esélyt teremtett Trump elnök – világszerte inkább elítélt – lépése arra, hogy az Egyesült Államokkal az élen a Nyugat visszanyerje nemzetközi politikai kezdeményező főszerepét a Közel-Keleten. Nem kizárt, hogy a „politikai gyilkosság” végül két rendkívüli eredményhez is elvezet: egyrészt az Egyesült Államok felhagy eddig gyakorolt izolacionizmusával, másrészt adottá válhat a helyzet az iráni maffiaállam felszámolódásához.


Zentai Péter: Mindent egybevetve, azt hiszem, leginkább attól retteg a világ, hogy az Ön szülőhazájában hamarosan atombombát gyártanak. És mi több, a vallási döntéshozók készek is bevetni tömegpusztító fegyvert. Ez reális?

Ray Takeyh: Nem reális. Az is félreértésen alapul, amit a nemzetközi sajtó mond, hogy Irán teljesen felmondta az atomalkut, amelyet a nagyhatalmakkal, köztük az Európai Unióval kötött. E tekintetben lényegében semmi nem változik. Atomügyben minden úgy megy tovább, ahogy eddig. A teheráni rezsim évek óta folyamatosan megsérti a megállapodásban foglaltakat: az első pillanattól kezdve több uránt dúsított, és raktározott el, mint amennyi megengedhető a számára. Ugyanakkor az európaiak, az oroszok, a kínaiak – Obama elnöksége alatt az amerikaiak is – mindig „félrenéztek”, hagyták, hadd folytassa Irán a kis játékait, mert azok nem mutatkoztak drámai jelentőségűeknek, viszont cserébe ígéretes üzletek jöttek létre Nyugat-Európa, Kína, Oroszország és Irán között. A nyugatiak abban bíztak, hogy a gazdasági embargó feloldása nyomán az iráni rendszer automatikusan felpuhul, és lassan, de biztosan átalakul. A franciák, a németek, az olaszok – a potenciális gazdasági haszon fő élvezői – előtt a nyolcvanas évek Szovjetuniójának példája lebegett: a nemzetközi modernizációba való integrálódás a végén a rezsim alapvető változásához fog vezetni Iránban is, ahogy annak idején – elnagyoltan – a Szovjetunióban is ez történt. Legalábbis ebben reménykedtek.

Az időközben hatalomra jutott Donald Trump és csapata azonban nem reménykedett ilyesmiben. Visszavonta Amerika aláírását a megállapodásról. Ezzel felborította az Irán és a nyugati világ között kecsegtető békés állapotokat. Legalábbis így gondolja a legtöbb nem amerikai Közel-Kelet elemző. Ön hogyan vélekedik erről?

Tisztázzuk még egyszer: az atomalku Amerika nélkül is fenntartható, és gyakorlatilag fenn is marad. Ez egyértelműen kiderül az iráni hivatalos kommunikációból, még ha a retorika – első olvasatban – ijesztő is.  A második olvasatból pedig kiderül, hogy az irániak továbbra is tárgyalóasztalhoz ülnek a kínaiakkal, oroszokkal, nyugat-európaiakkal, sőt akár az amerikaiakkal is, ha azok visszavonják a szankciókat.  És még egyszer: annak bejelentése, hogy Irán folytatja az urándúsítást, az az égvilágon semmi újdonságot nem jelent, mert eddig is ezt csinálták, csak tagadták. Egyébként Iránnak objektíve nincs semmi alapja ahhoz, hogy atomkalandokba bonyolódjék. Itt és most az az érdeke, hogy megpróbálja – mint eddig is – egymástól elválasztani az USA-t és Nyugat-Európát. Az iráni rendszer fennmaradása szemszögéből létfontosságú valamiféle nyugati kapcsolat további fejlődése, minden reménye az EU gyengeségéhez köti. Ha az EU a sarkára merne állni, akkor az akár hozzájárulhatna az iráni rendszer gyors bukásához.

Miért is?

Azért, mert Irán gazdasági állapota siralmas, az infláció fékezhetetlenné válhat, a hatalmon lévő vallási vezetők, akik szisztematikusan hülyítik a népet, nem tudnak már miből lopni. Amióta az USA visszavonta aláírását arról a bizonyos nukleáris megállapodásról és visszaállította a szankciókat, vészesen csökkentek az ellopható pénzforrások. Az iráni vallási vezetők – akik maffiaszerű hálózatot alkotnak és uralják az ország összes természeti erőforrását – az amerikai szankciók miatt már nem tudnak hozzájutni a nyugatra csempészett pénzeikhez. A lakosság valós érzelme, általános elégedetlensége a rendszerrel szemben két hónappal ezelőtt mutatkozott meg, nem pedig most. Akkor, amikor a megtorlások dacára mertek százezrek kitódulni az utcákra és tüntetni a rezsim ellen. Akkor voltak először láthatók a transzparensek a következő felirattal: „halál Khameneire”. Tehát az első számú, szentként számon tartott vallási vezetőre…Ilyen még sosem fordult elő korábban.

Most viszont – állítólag – milliók tüntetnek, a transzparenseken pedig az olvasható: „halál az USA-ra, halál a cionista államra”. Égetik az amerikai és az izraeli zászlókat. A helyszíni beszámolók szerint példátlan egységet mutat az iráni nép és az iráni politikai-vallási vezetés abban, hogy akár háborúval, netán atomháborúval is, de meg kell torolni a nemzeti hős, Szolejmani tábornok meggyilkolását.

A zászlóégetésekkel kombinált tömegmozgatás a rendszer szerves részét képezi immár negyven éve. Természetesen nagyon sok irániban kelt felháborodást Szolejmani meggyilkolása, miután a rezsim propagandája valóban politikai-katonai sztárt csinált belőle. Azok közül, akik most a nagyvárosok utcáit ellepik, nyilván rengetegen őszintén gyászolnak. De ne feledjük! Míg most minden megmozdulást központilag szerveznek, vidékről százezreket utaztatnak a városokba tüntetni, kötelezővé teszik az állami bürokrácia alkalmazottainak, az iskolásoknak, az egészségügyben dolgozóknak, hogy „gyászoljanak” és bosszút esküdjenek a gyilkosság elkövetői ellen, Izrael megsemmisítését, Trump felakasztását követeljék, addig novemberben – de már előtte is jó néhány alkalommal – százezrek spontán áradtak az utcákra a rendszer ellen. Azt se feledjük, hogy a legutóbbi demonstrációkat követően százával végeztetett ki a rendszer fiatalokat, külföldi ügynököknek, árulóknak bélyegezve őket. Ezrek hollétéről nem tud a családjuk. A megtorlás a Forradalmi Gárda feladata és műve volt – mint korábban is. A félelmetes és milliók által gyűlölt Forradalmi Gárdát végeredményben az amerikaiak által meggyilkolt Szolejmani irányította évtizedeken át. Amennyien hősnek tartották, ugyanannyian egy kegyetlen, érzéketlen vadállatnak is.

Irán tehát belülről nem stabil ország. Viszont kifelé mégis nagyon erős. Az amerikaiak által elkövetett célzott kivégzés az elemzők és világpolitikai szereplők többsége szerint súlyos hiba volt, ugyanis végeredményben nem gyengíti, hanem erősíti az iráni rendszert, nemzetközi tekintélye növekszik. Egyúttal pedig szélesedett a mozgástere, mert mostantól Teherán szabja meg: hol, mikor, milyen eszközökkel áll bosszút. A világ tehát nem biztonságosabb, hanem veszélyesebb hely lett egy minden bizonnyal tényleg tömeggyilkosnak nevezhető ember kivégzése nyomán.

Az amerikai elnök döntése kétségtelenül óriási kockázatokat rejt magában. A jövőben derül ki, hogy mindent egybevetve helyesen cselekedett-e  a kivégzési parancs jóváhagyásával vagy súlyos hibát követett-e el. Minden esetre a döntés hátterében ott kellett lennie annak a felismerésnek, amelyet Nyugat-Európa gyakorlatilag figyelmen kívül hagyott, Oroszország és Kína pedig asszisztált e tekintetben Iránnak. Ez pedig a következő: az iráni vezetés – éppenséggel meghatározóan Szolejmani tábornok irányításával – páratlan katonai expanzióba kezdett a Közel-Keleten. Úgynevezett proxy-kon, általa létrehozott vagy felfegyverzett, általa megvásárolt különítmények, pártok, politikusok, parancsnokok, katonai egységek, egész hadseregek, kormányok révén Szíriában, Jemenben, Irakban, Libanonban és némely emirátusban is meghatározó vagy csaknem meghatározó főszereplővé vált.

Irakban, Libanonban, Szíriában tömeggyilkosságok, a helyi politikai élet teljes átalakítása, belső zavargások szítása kapcsolódott a Forradalmi Gárda tevékenységéhez. Irak részben iráni ellenőrzés, sőt megszállás alá került. A gyilkosságot megelőzően iraki tömegek tüntettek az iráni megszállók ellen, az idegen gárdisták tiporták el részben ezeket a lázadásokat. Örömünnepet tartottak viszont némely bagdadi kerületekben, midőn hírét vették a Gárda-főnök kivégzésének.

Az iráni rendszer azért tudott terjeszkedni egyre intenzívebben az utóbbi években, mert végzetesen legyengültnek értékelte a nyugati világot. Obama elnöksége utolsó két évében – megannyi ígérete dacára – nem tett semmit a szíriai polgárháború eszkalálódásának megakadályozásáért, nem lépett fel az iráni támogatást élvező szíriai Aszad-rendszer tömeggyilkosságai megtorlása érdekében. Eközben Nyugat-Európa – mindmáig – nyíltan azt kommunikálja, hogy „soha nem fog katonailag beavatkozni a Közel-Keleten.” Aki ismeri az iráni és a hasonló rendszereket, az tudja, hogy számukra mindez „felhívás keringőre”, felbátorítja őket, mert az ilyen autokratikus rendszerek a mások békülékenységét, pacifizmusát azok gyengeségeként, impotenciájaként fogják fel.

Nem kizárt, hogy későn és következetlenül ugyan, de ezúttal azért írt „mini történelmet” az amerikai elnök, mert revideálta önmagát. Hiszen ő, aki korábban izolacionizmust hirdetett, amely szerint az USA foglalkozzon kizárólag saját magával, a világ többi részét pedig „hagyja békén”, szóval most ő maga döntött úgy, hogy az USA-t visszavezényli  a nemzetközi porondra. Tanácsadói vagy tán ő maga is, mintha megértették volna, hogy az izolacionista politikával a világ nagyobb eséllyel fullad káoszba, mint abban az esetben, ha az Egyesült Államok felvállalja ismét a „világcsendőr” nagyon népszerűtlen, de egyelőre vélhetőleg mégiscsak szükséges főszerepét.

De itt és most a nagyvilágban mégiscsak nagyobb káosznak nézünk elébe, mint a politikai gyilkosságot megelőzően. A bizonytalanságtól való félelem lett úrrá az emberiség nem csekély részén, és ez tükröződik a piaci, a világgazdasági hangulaton is.

A félelem növekedése, a piaci bizonytalanság erősödése előre beleszámított velejárója az ilyen fejleményeknek. Donald Trump elnök, aki minden elődjénél aktívabban figyel arra, hogy amíg a Fehér Házban van, addig a részvények, az ingatlanárak, a kötvények egyfolytában emelkedjenek, a munkanélküliség pedig történelmi mélypontok körül maradjon, nagy valószínűséggel abból indul ki, hogy a közel-keleti helyzet alakulása nem dolgozhat Irán számára kedvezően.

Gazdasági és történeti ismereteim alapján azt ajánlom, hogy az arany árát figyeljük leginkább. Ha annak emelkedése még heteken át tart, akkor az komoly figyelmeztetés arra vonatkozóan, hogy a Közel-Keleten reális egy nagyobb háború kitörésének veszélye. Ezt tapasztaltuk mindkét Öböl-háború kitörése előtt.

Ámde Donald Trump a maga részéről talán túlzottan is, bár nem teljesen megalapozatlanul abszolutizálja azt a felfogást, amely szerint Iránnak az arab világban sokkal több az gyűlölője, mint a barátja. Az iráni rendszer Irakban, Libanonban, Jemenben, Szíriában – mindenütt, ahol megvetette a lábát – politikai bűnözőkkel, korrupt tábornokokkal, tömeggyilkos rezsimekkel kötött alkukat, olyanokkal, akik az adott országokban az elnyomást jelképezik. Nem utolsó sorban pedig Washington helyesen számolt azzal is, hogy a szunnita többségű arab világban széles körben kelt félelmet, ha olyan hatalom terjeszkedik erőszakosan köreikben, amely az iszlám síita ágát felsőbbrendűnek tartja.

Szavaiból azt veszem ki, hogy Ön kisebb esélyét látja komoly háború kitörésének a friss fejlemények nyomán, mint annak, hogy relatíve stabilizálódik a helyzet a Közel-Keleten, mégpedig azáltal, hogy visszatér a térségbe az Egyesült Államok és kezébe veszi a főszerepet.

Ez utóbbinak nagyobb esélyét látom. Trumpék ezúttal nem fordulnak vissza. Az iráni vezetés keze valójában sokkal inkább meg van kötve, mint az amerikai elnöké. Irán kevésbé számíthat belső és külső szövetségesekre, mint az USA. Kína és Oroszország sem engedheti meg magának, jól felfogott egzisztenciális alapon, hogy egy, az iszlám fundamentalizmust és annak eszkalációját hirdető, tehát az oroszokra és a kínaiakra nézve is nagyon veszélyes hatalom mögé beálljon.

Az Egyesült Államoknak viszont most először jó esélye van arra, hogy az iráni ügyben végül mégis maga mögé állítsa az Európai Uniót, amelynek nincs önálló, potens politikai, katonai, technológiai, gazdasági kártya a kezében a Közel-Keleten. Ugyanakkor objektíve, ugyanúgy megengedhetetlen számára, mint az USA számára, ha az oroszok és az irániak, valamint a törökök folytatják terjeszkedésüket az arab-és közép-keleti térségben.

Nem kizárt, hogy a Nyugat megújulásához, megerősödéséhez, globális kezdeményező szerepének visszaállításához segített hozzá az iráni tábornok kilövése.

 

The post Amerika visszatért közénk (vagy nem) appeared first on alapblog.




Árfolyamok

EUR: 334.67CHF: 314.34USD: 308.59
 

Legnépszerűbb cikkek

Hirdessen a Haszon Magazinban

Hirdetés ügyben kérem keressen minket a hirdetes@haszon.hu email címen, vagy tekintse meg a média kiajánlókat.

Izgalmas két napnak ígérkezik a városi életmód legújabb trendjeiről szóló beszélgetések sora a Loffice közösségi irodában a Startup Safary fesztivál keretében április 19-20-án. Kiderül például, hogyan mennek a vegán éttermek, miként dolgozi...
Tovább >>

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, hasznos információkról!
Feliratkozásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat.
Változnak az „A lap” megjelenések!
  • 2018/I. negyedév 2018. 04.04
  • 2018/II. negyedév 2018. 07.04
  • 2018/III. negyedév 2018.09.26
  • 2018/IV. negyedév 2018.12.12