A digitális a jövőálló vállalkozás

Írta: Schilling Tamás - Készült: 2020. június 24.

Bízzanak a digitális megoldásokban, higgyék el a fiataloktól kapott ötleteket – mondta egy komáromi kereskedő, az őt kérdező kutatónak, amikor a koronavírus hatásairól kérdezték. Mivel a kkv-szektor a magyar vállalkozások kilencven százalékát adja, nagyon fontos információ, hogyan élték meg a vírushelyzetet, milyen tanulságokat vontak le belőle és hogyan állnak ma a digitalizációhoz. A Telekom ezért készített kutatást a témában, melyből kiderült: a kis- és középvállalkozások mindössze harmada működött zavartalanul a koronavírus miatti korlátozások idején.


Minden második kisvállalkozás digitális fejlesztésre készül a járvány után.  Fontos tény, hogy azokat a cégeket érintette meg legkevésbé a válság szele, amelyek több digitális megoldást használtak. Az eNET a Telekom megbízásából készített nem reprezentatív kutatásának tanulságos üzenete, hogy a magyar vállalkozók mindössze negyede kíván visszaállni a válság előtti munkarendre.

A vállalkozók rugalmasak, lesik a lehetőségeket és nehéz helyzetben is keresik a megoldásokat és élnek is ezekkel. „Online nem végezhető a munkám így közösségi oldalakon próbáltam fenntartani a vendégeim érdeklődését, hogy amint lehetőség adatik igénybe venni szolgáltatásaimat, mihamarabb újra kialakuljon a vendégköröm… Egy jól belőtt poszt nem, hogy a meglévő vendégek érdeklődését tartja fenn, de rengeteg új embert is hoz.” – összegezte stratégiáját egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei kozmetikus.

„A tervezett digitális fejlesztések közül a közösségi médiában történő megjelenés a legjellemzőbb, ezt alig lemaradva követi a honlap működtetése. A fejlesztéseket tervező cégek mintegy harmada tervezi webshop és online számlázási rendszer működtetését” – ismertette a részletes adatokat dr. Kis Gergely, az eNET partnere. A kutatás szerint a cégek 56 százaléka a vírushelyzet után nagyobb hangsúlyt fektet a digitális fejlesztésekre - csaknem negyedük úgy nyilatkozott, hogy ez lesz az első dolga, harmaduk pedig minimális fejlesztésbe kezd. A kutatásban részt vevő kkv-k 13 százaléka mondja azt, hogy már ma is teljesen digitálisan működik. 

A kutatással a Telekom célja, hogy támogassa küldetését, a kkv-k digitalizációját. Egyre több vállalkozó vonta le azt a tanulságot a járványból, hogy a digitális a könnyebb, vagy éppen az egyetlen út.  Minél több digitális megoldást használt már korábban is egy vállalkozás, annál kevésbé nehezítette meg a működését a járvány – vonja le a tanulságot az adatokból az eNET, hozzátéve, hogy az adatokat árnyalja, hogy melyik szektorban működik egy kkv.

„Hiszünk a vállalkozásokban és támogatni szeretnénk őket abban, hogy a digitális fejlesztések révén minden helyzetből nyertesként jöhessenek ki. A kutatás adatai szerint minél digitálisabb egy vállalkozás, annál jövőállóbb. Partnerként segítjük a kkv-kat végigmenni a digitalizáció útján, mert ez az egyetlen út” – mondta Iski István a Soho-SMB terület igazgatója.

A kutatás adatai szerint a járványhelyzet lökést adott a digitalizációnak, hiszen a vállalkozók alig egy negyede kíván teljesen visszaállni a járvány előtti működésre, 41 százalékuk azonban úgy nyilatkozott, hogy abban a metódusban dolgoznak tovább, ahogy a vírusveszély alatt.

„Ragadjanak meg minden lehetőséget, amivel a vállalkozásukat az online térbe tudják helyezni. Ha a tevékenységet nem is lehet, de a marketing feladatokat mindenképpen.” –  tanácsolja egy Baranya megyei cserépkályha készítéssel, kézi formázású kályhacsempe gyártással foglalkozó vállalkozó.

 

A változások nemcsak technológiai, hanem szemléletbeli változást is igényelnek. A Telekom ennek segítésére hívta életre a Hello Biznisz Klubot, amely egy partnerségre építő, a digitalizációt támogató közösségi kezdeményezés, ahol a Telekom a vállalkozóknak megjelenési lehetőséget biztosít, sőt, online hirdetési felületeinek egy részét felajánlja a vállalkozások részére. 

 

 




Árfolyamok

EUR: 0CHF: 0USD: 0
 

Legnépszerűbb cikkek

Hirdessen a Haszon Magazinban

Hirdetés ügyben kérem keressen minket a hirdetes@haszon.hu email címen, vagy tekintse meg a média kiajánlókat.

Izgalmas két napnak ígérkezik a városi életmód legújabb trendjeiről szóló beszélgetések sora a Loffice közösségi irodában a Startup Safary fesztivál keretében április 19-20-án. Kiderül például, hogyan mennek a vegán éttermek, miként dolgozi...
Tovább >>

Hírlevél feliratkozás
10 dolog, amit tudnia kell
Feliratkozásával elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat.
Változnak az „A lap” megjelenések!
  • 2018/I. negyedév 2018. 04.04
  • 2018/II. negyedév 2018. 07.04
  • 2018/III. negyedév 2018.09.26
  • 2018/IV. negyedév 2018.12.12