A Pogácsakirály új kalandja

Két évtizeddel ezelőtt robbant be a köztudatba a Fornetti. A frissen sült pogácsát kínáló bolthálózatot az egykori pékmester, Palásti József indította, majd vitte sikerre… és aztán három évvel ezelőtt váratlanul eladta. A történetnek azonban nem ez a vége, sőt, csak most indul…

Palásti József

Palásti József

Egy svájci cég „kisebb” vagyonnak megfelelő összeget fizetett Önnek a Fornetti cégcsoportért. Igazán logikus lépés lett volna, ha visszavonul és utazgat vagy pecázással üti el az időt. Miért választotta az új „kalandot” vagyis egy ételgyár elindítását?
Valóban nyugdíjas életet akartam kezdeni, ezért ki is költöztem Floridába, ami ugye az amerikai „idősek otthonának” számít. Nem véletlenül, hiszen az időjárás, az alacsony adók és a kedvező környezet egyaránt vonzó az idősek számára. Aztán gyorsan kiderült, hogy a „henyélés” nem az én műfajon. Először az ottani ingatlanbizniszbe vágtam bele, szállodát, ipari ingatlant és lakásokat vettem, aztán tíz hónap elteltével – bár Naplesben levő házamat megtartottam, úgy döntöttem, hogy hazajövök és további tíz évre prolongálom a nyugdíjas létet…

Arra gondolt, hogy valamilyen amerikai újdonságot vezet be Magyarországon?
Az „amerikai vírus” számomra mindig megtermékenyítő, nem szégyen tanulni abból, ami ott sikeres.Pogácsában biztos nem nagyok, de mondjuk a gyorsbüfében verhetetlenek… és abban is, hogy kitalálják azt, amire az emberek/vevők vágynak. Amikor 1997-ben a Fornettit elindítottam, többek között az amerikai tapasztalatokat használtam fel – és most a Food Universum koncepciójának kidolgozásakor is beépítettem az ottani jó gyakorlatot.

Miért nem maradt a pék szakmánál? Ha jól tudom, akár már egy új látványpékség-hálózatot is indíthatna!?
Igen, letelt az a három év, amely alatt nem nyúlhattam liszthez, de a sütőiparban eltöltött négy évtized alatt, úgy érzem, elértem már, ami emberileg lehetséges. Egyébként is a gyermekeim nem akarták tovább vinni a Fornettit, úgyhogy logikus lépés volt annak eladása. A félkész pizza gyártás unalmas lett volna, a készétel bizniszben viszont nagy fantáziát látok, hiszen a vásárlói szokások az elmúlt években alapvetően megváltoztak.

Sok ember él egyedül, igényük és elvárásuk megvan az éttermi ételminőségre, rengetegen szorulnak glutén- és laktózmentes termékekre vagy áttértek a vegán étrendre. A minőségi táplálkozásra fordítható idejük viszont egyre kevesebb. Ennek figyelembe vételével gyártjuk majd prémium minőségű egytálételeinket a Food Universe budafoki gyárában. Ennek beindítását szakmai kihívásnak is érzem – ugye ezt nem kell hangsúlyozni…

A gombhoz – vagyis az Ön által megvett, egykori budafoki sajtüzemhez – vette a kabátot?
Egyáltalán nem! Két évvel ezelőtt egy kis labort hoztam létre, és komoly szakmai előélettel rendelkező szakács kollegáimmal ebben kísérleteztük ki a most piacra vezetendő ételeket. A gyárat úgy vettem meg, hogy már pontosan tudtam, mit fogunk majd benne gyártani. Az első a Beeep névre keresztelt és hűtőben tárolható egytálétel „kollekció”, de e mellett beindítjuk Boccacini néven street food termékcsaládunkat is. Mindkettő jellemzője az, hogy az egészséges életmód jegyében születtek, vagyis tartósítószert, állományjavítót, ízfokozót nem tartalmaznak.

A kulcskérdés, mint minden újdonság esetében a piacra lépés, a termék terjesztése. Hagyományos csatornákra gondolt?
Attól függ, mit értünk ez alatt. A Beeepet webshopon keresztül is értékesítjük a jövő év elejétől. Sokkal nagyobb dobás lesz az Automata éttermünk. Irodaházakba, gyárakba, társasházakba telepítünk olyan automatákat, amelyekből Beeep termékeket lehet vásárolni. Ahogy mondani szoktam: házhoz visszük az éttermet. A szortiment most 21 féle egytálételt jelent – a műanyag tálcát pedig elég pár percre egy mikrohullámú sütőbe tenni, s amikor kész, sípolással jelzi. Innen jött a név is… A Boccacinit hagyományos street foodként árusítjuk majd – elsőként Budapesten. Jövőre már hatvan tagból álló franchise hálózattal számolok, és hamarosan beindulunk Prágában, Bécsben, Pozsonyban és Kijevben is.

És mi történik akkor, ha a vásárlók szó szerint nem lesznek vevők „kaja univerzumának” termékeire? Nem tett túl nagy tétet erre a „mezőre”?
A teljes beruházás eddig 13 millió euróba, azaz 4 milliárd forintba került. A készételek gyártását – a Fornettitől eltérően – Budapesten tartjuk. Nem akarom  lerohanni a piacot, inkább a fokozatos, szerves fejlődést preferálom. Egy-három év alatt kell elérni az általam kitűzött célokat. Mivel a gyárat nem hitelből építettem, nem nyomaszt a törlesztés „réme”, van időm a piacok megdolgozására, a vevők meggyőzésére és arra, hogy kivárjam a sikert. Az Automata étteremből a jövő év közepéig 300-at nyitok, de az is lehet, hogy a már most érzékelhető, felfokozott igények miatt ennél is gyorsabb lesz a tempó.

A Fornetti időkben arról volt híres, hogy a berendezések egy részét is maga tervezte. A Beeep svéd technológiát alkalmaz, ami azt sugallja, hogy erről immár lemondott…
Egyáltalán nem. Az Automata éttermekben  olasz–japán automaták fognak működni, de gőzerővel dolgozom azon saját fejlesztésű piaci eszközök megalkotásán, amelyek komoly meglepetést fognak okozni. A Boccacini franchise üzletekben pedig füst- és páramentes fritőzöket alkalmazunk majd…

A Fornetti eladását részben azzal indokolta, hogy gyermekei nem akarták átvenni a cég irányítását. A készétel bizniszben sem lesznek benne?
Dehogynem. Én itt már csak szenior tanácsadó vagyok, a céget nagyobbik fiam vezeti. Ő a gyárépület vásárlásától, az építkezésen át a termékpaletta kialakításáig mindenben részt vett. Ildikó lányom szerepe pedig most kezdődik, speciális szakmai tudása ugyanis nagy szerepet játszik a termékfejlesztés folyamatában.



Árfolyamok

EUR: 323.52CHF: 286.58USD: 284.34
 

Legnépszerűbb cikkek

Hirdessen a Haszon Magazinban

Hirdetés ügyben kérem keressen minket a hirdetes@haszon.hu email címen, vagy tekintse meg a média kiajánlókat.

Izgalmas két napnak ígérkezik a városi életmód legújabb trendjeiről szóló beszélgetések sora a Loffice közösségi irodában a Startup Safary fesztivál keretében április 19-20-án. Kiderül például, hogyan mennek a vegán éttermek, miként dolgozi...
Tovább >>

Változnak az „A lap” megjelenések!
  • 2018/I. negyedév 2018. 04.04
  • 2018/II. negyedév 2018. 07.04
  • 2018/III. negyedév 2018.09.26
  • 2018/IV. negyedév 2018.12.12