Fotó: Shutterstock
Ki és hogyan jöhet Magyarországra aranyvízummal? Itt a válasz
2024-01-31
Számos ország kínál meghatározott feltételek vállalása mellett vízumot, illetve tartózkodási engedélyt a tehetős EU-n kívüli befektetőknek. A megoldást„aranyvízum”-ként emlegetik, ami bizonyos befektetések esetén gyorsan elérhető lehetőséget nyújt az adott országban való tartózkodásra. A befektetőkért folytatott versenybe Magyarország is beszállt.
A 2023. évi XC. törvény alapján 2024 januárjától Magyarország új vízum és tartózkodási engedély kategóriát nyitott meg az EU-n kívüli állampolgárok részére – jelezte dr. Szabó Gergely Gábor, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda szabályozási ügyekért felelős vezető ügyvédje. Az új szabályozással megjelent vendégbefektetői vízum igénylésének lehetősége az ún. harmadik országbeli állampolgárok számára, azaz az EU-n, illetve EGT-n kívüli állampolgárok számára nyílt meg.
A vízum megléte esetén vendégbefektetői tartózkodási engedély adható annak, akinek beutazásához és tartózkodásához befektetéseire tekintettel nemzetgazdasági érdek fűződik. Az „aranyvízum” program többszöri beutazásra és ami a legfontosabb, vendégbefektetői tartózkodási engedély igénylésére jogosítja Magyarország területén azokat, akik a törvény egyéb – Magyarországon való tartózkodás esetén is szokásos - kritériumai mellett rendelkeznek az alábbi befektetések legalább egyikével.
A jogszabály alapján az „aranyvízum”-hoz az alábbi befektetések valamelyikét a vendégbefektetői vízummal Magyarország területére történő belépését követő három hónapon belül meg kell megvalósítania az érintett személynek:
Az aranyvízum száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó tartózkodásra és többszöri beutazásra, valamint a vendégbefektetői tartózkodási engedély igénylésére jogosít Magyarország területén.
A vendégbefektetői tartózkodási engedély pedig Magyarországon való tartós tartózkodásra jogosít fel, így annak birtokosa szabadon mozoghat a schengeni térség teljes területén, ami komoly előny az EU-n kívüli befektetők részére.
A vendégbefektetői tartózkodási engedély érvényességi ideje legfeljebb 10 év, ez azonban további 10 évvel meghosszabbítható. A törvény rendelkezései szerint a családi együttélés biztosítása céljából kiadott tartózkodási engedélyt kaphat a fenti kritériumoknak megfelelő állampolgár családtagja is
– hangsúlyozta dr. Szabó Gergely Gábor, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda szabályozási ügyekért felelős vezető ügyvédje.