Fotó. Shutterstock
A gazdag vagy a szegény családok gyerekei híznak el? Itt a válasz
2022-02-24
A gyerekkori extrém elhízás kevésbé függhet a család anyagi helyzetétől, mint korábban gondolták. Azonban a genetikára sem lehet mindent ráfogni. A kutatások szerint ráadásul egy kis szülői odafigyelés nem csak a gyermek súlyát, hanem a későbbi karrierjét is pozitívan befolyásolhatja.
Úgy tűnik, hogy a kóros elhízás okai függetlenek attól, hogy szegénységbe vagy gazdagságba születik-e bele a gyermek. A legújabb kutatások azt mutatják, hogy azok a csöppségek hajlamosabbak kevésbé az elhízásra, akiket otthon meleg, figyelmes légkör vesz körül. A gondoskodás és a szeretet ráadásul kiegyensúlyozhatja azokat a genetikai tényezőket is, amelyek az elhízást segítik elő – írja a Qubit.hu a Pennsylvániai Állami Egyetem és a Coloradói Állami Egyetem kutatóinak tanulmányára hivatkozva.
A kutatás szerint a szélsőségesen kóros elhízás megakadályozásában a pszichoszociális tényezők közül leginkább a szülőktől a gyermek felé mutatott szeretetteljes odafordulás és a szükségleteik szerinti gondoskodás játszhat szerepet. Tehát abban az esetben következhet be kisebb eséllyel az elhízás, amennyiben például az újszülöttet nem azonos időközönként szoptatják, hanem az igényei szerint. Ide sorolható az a gesztus is, amikor felveszik, ha sírással jelzi, hogy odafigyelésre van szüksége, vagyis a szülői „erőforrás” a gyermek igénye szerint is kellőképpen a rendelkezésre áll.
„Az úgynevezett érzékeny-fogékony nevelés jótékony hatásai a frissen publikált vizsgálat szerint még olyankor is csökkentik az extrém elhízás veszélyét, ha egyébként a csecsemő arra hajlamosító rizikófaktoroknak, például genetikai hajlamnak, az anya szülés utáni depressziójának van kitéve”
– írja a portál.
A kóros elhízás több egészségügyi kockázattal is jár, mint például:
A tanulmány továbbá megemlíti, hogy a kóros elhízás vizsgált védőfaktorai nem függenek össze a család jólétével, így azzal sem, hogy milyen étrendet tudnak a szülők a gyermeknek biztosítani. Ezt bizonyítja, hogy ugyanakkora volt a kórosan elhízott gyermekek aránya a vizsgált szegényebb és gazdagabb, összesen ezer családban is.
A cikk megjegyzi azt is, hogy az érzékeny-fogékony nevelés jótékony hatásairól az utóbbi években több tanulmány is született. A kutatók ezért készpénznek veszik azt,
„hogy a gyerek szükségleteinek és életkori sajátosságainak megfelelő odafigyelés nemcsak az elhízást, hanem a gyerek későbbi tanulmányi előmenetelét, sőt, felnőttkori karrierjét is pozitívan befolyásolhatja.”