Fotó: Shutterstock
Ne titkold el a rossz szokásaidat, ha ilyen biztosítást kötsz
2022-10-18
Az elmúlt években körülbelül százezerrel – tavaly év végére 710 ezerre – nőtt azok száma itthon, akik kockázati életbiztosítással gondoskodnak családjuk anyagi biztonságáról. Az UNION biztosító blogbejegyzésben foglalta össze a konstrukcióval kapcsolatos tudnivalókat.
Ezek a biztosítások váratlan tragédia (egy haláleset vagy egy súlyos betegség, egészségkárosodás) után jelentenek jellemzően több milliós pénzügyi segítséget a család számára – ráadásul általában havi néhány ezer forintért. Jó hír, hogy a fiatalok, a 25-35 évesek körében is egyre népszerűbb ez a termék, az UNION Biztosító esetében például ők adták az új ügyfelek 27 százalékát 2021-ben. A biztosítónál 2021-ben a kockázati életbiztosítást kötő ügyfelek átlagéletkora 42 év volt, és az új biztosítottak kicsit több mint fele (56 százaléka) férfi, míg 44 százaléka nő.
A kockázati életbiztosítások egy tragédia (egy súlyos betegség vagy baleset miatt bekövetkező egészségkárosodás vagy halál) esetén pótolják a családi kasszából kieső jövedelmet. Méghozzá úgy, hogy amíg a szerződés él, a biztosított havonta fizeti a biztosítás fix díját, a biztosító pedig szintén egy előre meghatározott összeget – általában több millió forintot – utal, ha nagy baj történik vele.
A kockázati életbiztosítások díja függ a biztosított életkorától, foglalkozásától, hobbijaitól (a búvárkodás például növeli a költségeket), a szerződő egészségi állapotától, a különféle rizikófaktoroktól (ilyen a túlzott alkoholfogyasztás, a dohányzás, a túlsúly vagy a magas vérnyomás is), továbbá a biztosítás futamidejétől (azaz, hogy milyen hosszú ideig nyújt védettséget).
Az UNION Biztosító ügyfelei egyébként 2021-ben átlagosan 6,2 millió forintos biztosítási összegre kötöttek szerződést (ez az a pénz, amit a biztosító fizet, ha szerencsétlenség történik); a 10-15 milliós biztosítási összegű szerződések aránya 14 százalék, a 15-20 millió forint közötti kockázati biztosítások aránya pedig 5 százalék volt tavaly. A biztosítónál 2021-ben a kockázati életbiztosítást kötő ügyfelek átlagéletkora 42 év volt, és az új biztosítottak kicsit több mint fele (56 százaléka) férfi, míg 44 százaléka nő.
A kockázati életbiztosítás a futamidő alatt nyújt védettséget, vagyis addig, ameddig az előre meghatározott szerződés időtartama szól. Fontos tisztában lenni azzal, hogy a kockázati életbiztosítás jellemzően csak akkor fizet, ha tragédia történik a szerződés időtartama alatt – szerencsés esetben tehát a szerződés a lejáratkor kifizetés nélkül megszűnik. Az alapbiztosítások általában baleseti halál vagy rokkantság esetén fizetnek, de a különféle kiegészítőkkel például a koronavírus-fertőzés kapcsán is utalhat a biztosító.
Szerződéskötéskor ajánlott őszintének lenni (például a korábbi betegségekkel vagy a dohányzással kapcsolatban), mert egy pontatlan információ miatt elbukhatjuk a pénzt.
Akkor úszhatjuk meg a lehető legolcsóbban a biztosítást, ha fiatalabb korban (lehetőség szerint még 45 éves kor előtt), és hosszabb időre (15 vagy akár 20 évre is) megkötjük a szerződést. Ahogy ugyanis egyre idősebbek leszünk, és esetleg egészségi állapotunk is romlik, úgy egyre kedvezőtlenebb feltételekkel – azaz drágábban – tudunk új konstrukciót kötni - derül ki az UNION Biztosító összefoglalójából.