Napelemből béremelés

Napelempark építésébe vágott bele az Egyesült Államokban, Arkansas államban található Batesville iskolája. A beruházásnak köszönhetően annyi energiát termeltek, hogy abból a tanároknak fizetésemelést is tudtak adni.


A Batesville-i iskola nehéz időket élt meg mostanában. Az itt tanító, 3200 diákért felelős tanárok alulfizetettek, sokan elhagyták a pályát, folyamatosak voltak a cserék a 6 intézményt magába foglaló iskolában. Az illetékesek tisztában voltak azzal, hogy a gondokat a pénzhiány okozza. A bevételeket nem tudták növelni, marad a másik megoldás, a kiadások csökkentése, például az átlagosan évi 600 000 dollárt (186 millió forint) felemésztő közüzemi díjak lefaragása.

Jött a megváltó ötlet

A vezetőség végül úgy döntött, hogy méretes napelemparkot hoz létre az intézmény áramellátására. 2017-ben egy parlagon fekvő területen üzemelték be az első paneleket, azóta is folyamatosan fejlesztenek és bővítenek.

A program olyan jól sült el, hogy nemcsak a saját áramellátásukat oldották meg, de a többletenergiát el is tudták adni.

Számításaik szerint a következő 20 évben nagyjából 2,4 millió dollárt (744 millió forint) tudnak így megspórolni, ami a legtöbb pénzügyi problémájukat meg is oldaná.

Az iskola nem fukarkodott a többletbevétellel, ugyanis minden egyes tanárnak megnövelte az éves fizetését 15 000 dollárral. Ezzel az iskola a legrosszabban fizető intézmények közül a legjobbak közé lépett. Az egyik tanár elmondása szerint fogalmuk sem volt róla, hogy ezt tervezik, meglepetésként érte őket az emelés.

Batesville példáját több iskola is követni fogja az elkövetkezendő években, hiszen az Egyesült Államokban a megújuló energia technológiája soha nem volt még ilyen olcsó. Emellett az ország is komoly befektetéseket tervez a szektorban: napjainkban már 11,4 százalékot tesz ki a megújuló energia az USA teljes energiatermeléséből.


Ne hagyd ki!