Reménysugár az epilepsziában szenvedőknek
Fotó:123RF

Reménysugár az epilepsziában szenvedőknek

17,5 millió dolláros befektetéshez jutott a világ egyik legígéretesebb vállalata, a Neuroelectrics. A cég találmánya felgyorsíthatja az autizmus, az Alzheimer-kór, az ADHD, a depresszió és az epilepszia gyógyítását.


A barcelonai vállalat Starstim nevet viselő vívmánya olyan epilepsziával küzdő embereknek nyújthat segítséget, akiknél a hagyományos kezelések nem használnak. A neurostimuláción alapuló eszközt 20 páciensen tesztelték a napokban. A klinikai teszt 2 hetet vett igénybe. A Starstim-et úgy képzeljük el, mint egy sisakot, amely finomhangolt elektromos impulzusokkal stimulálja a páciens agyát. Egy kezelés 20 percet vesz igénybe. A tesztelési időszakban 10 alkalommal használták a résztvevőkön az eszközt.

A kezelés hatására a páciensek epilepsziás rohamainak gyakorisága 44 százalékkal csökkent. Négy résztvevő esetében 75 százalékos sikert ért el az eszköz.

Fontos megjegyezni, olyan páciensek vettek részt a kísérletben, akiknél hatástalannak bizonyultak a gyógyszeres kezelések. Esetükben eddig többnyire csak a műtéti beavatkozás eredményezhetett megoldást a panaszaikra. A Starstim erre kínál alternatívát.

A 17,5 millió dolláros befektetést a III. fázisú klinikai tesztek megvalósítására szánják. Ha sikeres lesz a teszt, akkor az Amerikai Szövetségi Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) engedélyezi a vállalatnak a technológia orvosi felhasználását az Egyesült Államokban.

Kihasználták a vírust

A vállalat 10 éves működése alatt most először jutott magántőkéhez. Eddig úgy tartották fenn magukat, hogy eladták a Starstim eszközöket különböző laboroknak. Ennek köszönhetően 2019-ben 5 millió dolláros bevételre tettek szert. Azonban volt, amivel nem számoltak.

A laborok nem korlátozták az eszköz tesztelését az epilepsziára. Mint kiderült, a Neuroelectrics technológiája alkalmas az autizmus, az Alzheimer-kór, az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás zavar) és a depresszió kezelésére is.

Ráadásul a pandémia is jól jött a vállalatnak. A korlátozások miatt sok depresszióval küzdő, klinikai kezelés alatt álló ember nem mehetett be a kórházakba. A Neuroelectrics azonban engedélyt kapott az FDA-tól, hogy kiküldje a pácienseknek a Starstim eszközöket, amelyeket biztonságosan használhattak az otthonuk kényelmében. Az így szerzett adatok óriási előnyhöz juttatták a vállalatot.

Mint kiderült, a Neuroelectrics technológiája a számítógépes játékokban és Elon Musk Neuralink projektjében is hasznosnak bizonyulna. Ana Maiques, a vállalat vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy esze ágában sincs számítógépes játékokra pazarolni a cég a technológiáját, mikor súlyos betegségeken is segíthet.

Ana Maiques az Európai Innovációs Tanács tanácsadó testületének megbecsült tagja. A tanács 2027-ig összesen 10 milliárd eurót fog szétosztani a kontinens ígéretes startupjai között.

Ne hagyd ki!