A Magyar Nemzeti Bank közleményben tette helyre  hamis állításokat megfogalmazó kamarai elnököt
Fotó: Shutterstock

Matolcsyék ráförmedtek Parraghra, hagyja abba az MNB ekézését

Az elmúlt hetekben Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a gazdaság és a társadalom megbecsült szereplőivel kapcsolatban is számos alaptalan kritikát fogalmazott meg. A Magyar Nemzeti Bank kéri, hogy a szakmailag abszurd állításait a jövőben körültekintőbben, a tényeket jobban megismerve fogalmazza meg, olvasható a jegybank weboldalán.


Parragh László újra azzal a hamis kritikával illette a jegybankot, hogy nem ismerte fel kellő időben az infláció veszélyeit. Ezzel szemben az igazság az, hogy a Magyar Nemzeti Bank már a pandémiát megelőző években, 2017 és 2020 között szinte egyedüliként tudta teljesíteni inflációs célját és elérni az árstabilitást. A világjárvány berobbanását követően pedig Európában az elsők között – már 2021 elején – jelezte az inflációs veszély közeledését, sőt, elsőként mondta ki a világ jegybankjai közül, hogy nem csupán egyszeri, hanem tartós kockázatot jelent a magas infláció az egész világon.

A magyar jegybank nem csak a kommunikációval, hanem tettekkel is gyorsan reagált az infláció pandémiát követő emelkedésére, hiszen a Monetáris Tanács a kamatemelési ciklust az Európai Unióban elsőként kezdte meg és az immár több, mint 500 bázispontos emelés pedig ezidáig az egyik legnagyobb mértékű is, írja a jegybank.

A jegybank továbbra is folyamatosan hangsúlyozza, hogy a nemzetközi helyzet miatt kialakult volatilitásra a kamatemelések mellett, a monetáris eszköztár adta lehetőségekkel élve reagál a releváns piacokon, így nem csak az infláció ellen, hanem a pénzügyi stabilitást veszélyeztető turbulenciákkal szemben is határozottan fellép.

Szintén hamis állítás Parragh úr szájából a monetáris és fiskális gazdaságpolitika együttműködésének hiánya, hiszen a Magyar Nemzeti Bank a kormánnyal és a gazdaságpolitika szereplőivel közösen hajtotta végre a sikeres válságkezelést, melynek keretében a jegybank 11 ezer milliárd forintnyi forrást nyújtott a gazdaság szereplőinek.

Szeretnénk felhívni Parragh László figyelmét, hogy a gazdasági témákkal kapcsolatos szakszerűtlen nyilatkozataiban tanúsítson nagyobb józanságot és a fenti tények ismeretében tartózkodjon a hamis, szakmailag megalapozatlan kijelentésektől, zárja a „Reagálás Parragh László felesleges és hamis nyilatkozataira” című közleményét az MNB.


Ne hagyd ki!