A KSH közzétette a megyi foglalkoztatási és fizetési adatokat
Fotó: Shutterstock

Itt dolgoznak a legtöbben és a legjobb fizetésért az országban

Az első negyedévben a legmagasabb, 79,9 százalékos foglalkoztatási arány Budapestet, a legalacsonyabb pedig 66,3 százalékkal Somogy megyét jellemezte - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Fókuszban a megyék - 2022 I. negyedév című kiadványából.


A kiadvány szerint az év első három hónapban a foglalkoztatási ráta egy év alatt 2,2 százalékponttal 74 százalékra nőtt országosan, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 4,5 százalékról. Az egyes térségekben a munkanélküliségi ráta 0,8 és 9,5 százalék között szóródott. A legalacsonyabb Vas, Komárom-Esztergom, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyékben, a legmagasabb Somogy, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben volt.

Az első negyedévben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 508 ezer forintot, míg adókedvezmények nélküli nettó átlagkeresete 338 ezer forintot tett ki. A fizikai foglalkozásúak bruttó átlagkeresete 374 ezer, a szellemieké 642 ezer forintra bővült.

A szellemi foglalkozásúak keresete a fővárosban volt a legmagasabb (756 ezer forint), Békés megyében pedig a legalacsonyabb (467 ezer forint). A fizikai foglalkozásúaknál a két szélsőértéket Győr-Moson-Sopron (443 ezer forint) és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (293 ezer forint) képviselte.

Március végén 251 ezer álláskeresőt tartottak nyilván az országban, 17 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

Éves szinten 4,3 százalékkal, 65 ezerre nőtt az üres álláshelyek száma az országban. A munkaerőpiac feszesebbé vált: tíz üres álláshelyre átlagosan 39 álláskereső jutott. A fővárost és a megyéket tekintve a két szélső értéket Budapest és Győr-Moson-Sopron megye, illetve Hajdú-Bihar és Somogy megye képviselte a tíz üres álláshelyre eső 13-13, illetve 89-89 álláskeresővel.


Ne hagyd ki!