Újraindul a Balaton szelet gyártása
Fotó: Shutterstock

Aggódsz a Balatonról elnevezett édességért? Jó hírünk van

Nem kell aggódniuk a Balaton szelet kedvelőinek, a Magyar Nemzet a gyártóra hivatkozva azt írja, hamarosan ismét lesz elég a boltokban az édességből. A gyártást az ukrajnai háború miatt ideiglenesen kellett leállítani, de amint lehet, újraindul a termelés.


A Nestlé Hungária Kft. a lap érdeklődésére azt közölte, hogy a sajtóban korábban megjelent híresztelésekkel ellentétben nem tűnik el a boltok polcairól a klasszikus Balaton szelet, a termék gyártása hamarosan újra megkezdődik.

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a jelenlegi gyártási helyén néhány hónapon belül változatlan minőségben és ízvilágban újrainduljon a termelés. A márka egyéb termékeinek forgalmazása zavartalan

– közölte a gyártó a lappal.

Korábban az Index írta meg, hogy az ukrajnai konfliktus miatt eltűnhet a boltokból a klasszikus Balaton szelet, helyét pedig az Újhullám névű termékcsalád veheti át. A termék eddig Ukrajnában készült, a háború miatt azonban a Nestlé kénytelen volt leállítani a gyártást. Bár a gyár a harcokkal egyelőre nem érintett nyugati régióban, Lviv városában van, s támadás sem érte az üzemet, a társaság úgy döntött, hogy a gyárban dolgozó kollégáinak épsége és biztonsága miatt ideiglenesen bezárja, illetve korlátozza a termelést. A döntés a klasszikus Balaton szelet mellett a Boci csoki választékának egy részét is érinti.

A termelés azóta ismét helyreállt a lvivi gyárban, a kieső tételek egy részét azonban a Nestlé más európai gyáraiban készítik. A Boci csokoládék ezentúl a csehországi üzemből érkeznek, a most is elérhető Újhullám és a Balaton Bumm továbbra is Lengyelországban készül, a klasszikus Balaton gyártása pedig Lvivben marad.

A Nestlé Hungáriának Magyarországon három regionális gyártóközpontja van. Bükön állateledeleket, Szerencsen kávé- és kakaóitalporokat, Diósgyőrben pedig üreges csokoládéfigurákat gyártanak.

Bár a klasszikus Balaton- és Boci-portfólió valóban külföldre került, a különböző beruházások révén a szerencsi gyár évi 40 000 tonna kapacitással csaknem 30 országot lát el itt készülő Nesquik és Nescafé termékekkel, a diósgyőri csokoládégyár pedig a Nestlé egyetlen üreges csokoládéfigurákra specializálódott üzeme a világon. Így ezekről a gyártósorokról 25 országba szállítunk karácsonyi és húsvéti figurákat. A diósgyőri gyárban készülnek a Boci márkával forgalmazott üreges figurák is

– emelte ki a Nestlé Hungária.

Annak ellenére, hogy Szerencsen már nem gyártanak csokoládét, a szerencsi csokoládégyártás hagyományának megőrzéséért a Nestlé Hungária a közelmúltban lemondott a tulajdonában álló Szerencsi védjegy használatáról, és átruházta azt Szerencs városára és a Szerencsi Bonbon Kft.-re.


Ne hagyd ki!