A biztonságban erősek, de a vevőcsalogatásban még gyengék a hazai kávézók
Fotó:123RF

A biztonságban erősek,  vevőcsalogatásban gyengék a kávézók

Vigyáznak a vendégek egészségére, de összességében kevés kreatív ötlettel javítják a vásárlói élményt a magyar kávézókban - derült ki az ügyfélkiszolgálás piacán 20 éve jelen lévő ClientFirst Consulting országos kutatásából.


Az összesen több mint 126 helyszínen végzett próbavásárlás alapján az eredmények rámutattak, hogy a kávézók döntő többségében a felszolgálók és vendégek is betartják a vírusvédelmi szabályokat, a vendégek visszatérését viszont még nem ösztönzik kellőképpen az újranyitott vendéglátóegységek.

Köszönés és gyorsaság: a kötelező alap már mindenhol megvan

A rendszerint központi fekvésű, közkedvelt helyen lévő egységeket 11 különböző szempontot figyelembe véve értékelték. A megérkezés élményét tekintve a túltelítettségtől egyelőre nem kell tartani: a válaszadók 98,4%-a azt tapasztalta, hogy volt üres hely a teraszon, 97,6%-uk egyből le is ülhetett. Az asztalok egymástól megfelelő távolságra voltak elhelyezve. A felszolgáló szinte azonnal meg is szólította a vendégeket (92,7%), és mindezt udvariasan, kedvesen tette (98,4%). A rendelés leadása után rövid időn belül meg is érkezett a kávé (96,8%).

A felszolgálók fegyelmezettek, de kevés a kézfertőtlenítő pont

A felszolgálók döntő többsége, 96%-a viselt maszkot. A kutatás során az is kiderült, hogy még a szigorú szabályokat is fegyelmezetten betartották, hiszen a pincérek és eladók 89,5%-a az orrukat és szájukat is eltakarta. Vírusvédelmi szempontból a próbavásárlók 96,8%-a biztonságban érezte magát, így ebben a tekintetben jól vizsgáztak a kávézók. A vendéglátóegységekben kiemelten fontos kézfertőtlenítők azonban még nem mindenhol részei az alapfelszereltségnek: csupán 49,2% nyilatkozta azt, hogy találkozott ilyen eszközzel a kávézóban.

Sok helyen hiányoznak a kreatív ötletek az élmény növelésére

Az általános tapasztalat azt mutatta, hogy több apró figyelmességgel igyekeztek kedveskedni, úgy mint: takarók és plédek biztosítása a hűvös idő elleni védekezéshez, ingyen könyvek és olvasnivalók az intellektuális időtöltéshez, vagy élő virágok és díszek kihelyezése a vizuális élmény javítására. Több helyen új kutyabarát asztalokat, illetve gyereksarkokat is kialakítottak. Ezek az intézkedések azonban mindössze a minta 10%-ára voltak jellemzőek.

Ne hagyd ki!