Kedden átvonul fölöttünk egy hidegfront, melyhez kötődően többfelé várható eső, zápor, zivatar, de a csapadék mennyisége jellemzően 2 és 10 mm között marad, a középső és északkeleti országrészekben ennyi sem valószínű. A hőmérséklet kedden az északi, északnyugati tájakon 20 fok körül vagy az alatt, míg délkeleten 25 fok fölött alakul.
Szerdától a jövő hét közepéig száraz, nagyrészt napos időre van kilátás, hajnalonként pára- és ködfoltok képződhetnek. A hőmérséklet a szerdai 20-25 fok közötti értékekről napról-napra emelkedik kissé, és a hét végén, jövő hét elején egyre többfelé melegszik napközben 30 fok fölé a levegő. Éjszakánként 10-15 fok közé csökken a hőmérséklet, majd a hét végétől az éjszakák is enyhébbek lesznek pár fokkal - írja előrejelzésében a Hungaromet.

A mögöttünk álló héten péntek és szombat kivételével minden nap előfordult jelentős csapadék valahol az országban, felhőszakadások is kialakultak, szerdán, csütörtökön és vasárnap nagy területen esett 10 mm-t meghaladó mennyiség. Az elmúlt tíz nap csapadékösszege sokfelé 20 és 70 mm között alakult, a középső országrész valamint a Dunántúl déli tájain esett kevesebb, mindössze 5-10 mm. A Tiszántúlon és a középső országrészben többfelé a múlt hét második felében több eső esett, mint a megelőző harminc napban összesen. A harminc napos csapadékösszeg így az ország területének körülbelül a felén az átlag körüli vagy azt jelentősen meghaladó értékeket mutat, míg hazánk déli felén még mindig sokfelé 10-40 mm közötti a negatív eltérés. Az elmúlt 90 napban azonban az ország túlnyomó részén kevesebb csapadék hullott az ilyenkor szokásosnál, az átlaghoz képesti hiány a középső és déli országrészben sokfelé eléri a 80-120 mm-t.
A nyári növényeket rendkívül megviselte a nyári aszály. Bár az ország egyes részeit bizonyos időszakokban kiadós csapadék öntözte, az állományok zömének zöld tömege jóval kevesebb volt a szokásosnál a szezonban, és hamar megkezdődött a növényszáradás. Az öntözetlen táblákon a csapadékeloszlásnak megfelelően nagyon nagyok a területi különbségek hazánk területén. A középső országrészben kiterjedt területen igen rossz a termés, azonban vannak vidékek főként a Kisalföldön és északkeleten, ahol még elfogadhatók a kilátások. Az elmúlt két hét csapadéka már nem használt, csak rontotta a termés minőségét. A frissen elvetett repce csírázásához, keléséhez valamint a még vetés előtt álló földek talajelőkészítéséhez egyaránt jól jött az eső.


