​Minden eset más

Fotó: Tranzit Csoport

Szabó Dóra, Miklós és Ákos


A 42 éves Szabó Ákos lassan egy évtizede vezérigazgatója a több mint 100 milliárd forint árbevételű, debreceni székhelyű Tranzit Csoportnak. „A generációváltásnak hatalmas nemzetközi szakirodalma van, amit érdemes behatóan tanulmányozni, de nem szabad „szentírásnak tekinteni”, hiszen minden eset más. Nem mindegy, hogy hányadik generációváltásról beszélünk, nem mindegy, hogy milyenek a családi kapcsolatok, és persze az sem mindegy, hogy mely evolúciós stádiumában találja a céget a generációváltás. Nagyon fontos, hogy ez közös feladat, felelősség, minimum két résztvevő (átadó és átvevő) kell hozzá, de nálunk például Dóri húgom is itt dolgozik” – mondta a cégvezető, hangsúlyozva, hogy a generációváltást nem lehet egy konkrét időpillanathoz kötni, hiszen évekig tart.

„Időnként hallok olyat a kortársaimtól, hogy „hát, apám nem akarja átadni a stafétabotot”, az apám kortársaitól meg azt, hogy „hát, a gyerek nem akarja átvenni a céget, vagy akarná, de nem alkalmas rá”.

Először is „be kell etetni” a pályaválasztás előtt álló gyereket, ismerje meg a családi vállalkozás működését, jövőképét, hogy azután mindezek ismeretében tudjon magának pályát választani. Azt is tiszteletben kell tartani, ha őt más érdekli

(a lányom például évek óta mondogatja, hogy orvos szeretne lenni), semmiképp se szabad semmit ráerőltetni. Ha motiváltnak tűnik a gyerek, akkor (mondjuk a vakáció egy részében) kipróbálhatja magát diákmunkásként a különféle feladatkörökben. Én például már diploma előtt dolgoztam apám mellett „titkárnőként”, takarmányosként, anyagbeszerzőként, de libát is tokoltam a futószalag mellett. Visszatérve a témához: fontos, hogy az átadó elképzelése a cég jövőét illetően ne térjen el gyökeresen az átvevő víziójától, ami persze nem azt jelenti, hogy a generációváltással nem jöhet új jövőkép, stratégia, de nagyon fontos, hogy a családi alapértékek ne sérüljenek. Ezek határozzák meg ugyanis a cég kultúráját. Meggyőződésem, hogy pusztán vérségi alapon senki nem jogosult a családi cég vezetésére.

Élesen el kell választani a rokoni kapcsolatokon alapuló jogokat a munkában elvárt jogoktól. Tulajdonos vérségi alapon lehet valaki, de cégvezető nem.

Van egy csomó külső és belső előítélet az átvevő generáció kapcsán (könnyű neki, hiszen az ölébe hullott a vagyon), amiknek csak személyes példamutatással, valamint kiemelkedő munkával lehet elejét venni. Ugyanilyen fontos a belső és a külső kapcsolatok terén is az elismertség kivívása, mégpedig a személyes teljesítmény által. Hitem szerint mostanra a húgomnak és nekem is sikerült a kollektívával és a partnereinkkel elfogadtatni az új felállást, megnyugodhattak, hogy jó kezekben van a cégcsoport. Ugyanakkor nekem is be kellett látnom azt, hogy a cégvezetés egy magányos sport...”

​„A szemem a pályán…”


Vannak családok, ahol a „kiszemelt” utód egyelőre külső munkahelyen dolgozik, és nagyon nem szeretné, ha idő előtt a főnöke fülébe jutna ez irányú szándéka. A Haszon Agrártól éppen ezért névtelenséget kérő 67 éves gazda (aki a bérelt földekkel együtt 420 hektáron gazdálkodik) úgy tervezi, hogy két év múlva átadja a stafétát a nagyobbik fiának. „Ő gépészmérnök, de a gazdálkodáshoz is érez affinitást, nem úgy az öccse, aki sofőrként keresi a kenyerét. Évek óta téma a családi asztal körül a generációváltás, de minél többet beszélünk róla, annál több nyitott kérdés marad a levegőben. Ugye a két gyerekünket ugyanúgy szeretjük, miként történjen a vagyonmegosztás?

Első generációs gazdálkodóként jól teszem-e, ha akár az egyik, akár a másik fiamat a gazdálkodás irányába terelgetem? Képes vagyok-e objektíven megítélni a gyerekem alkalmasságát a mezőgazdálkodásra?

Sok gazdatársnak okoz álmatlan éjszakákat a tudat, hogy ha a gyerekét nem érdekli a földművelés, mi lesz a gazdasággal? Nálunk igazából a tudatosság és az ösztönösség kéz a kézben járt, amikor az utódlás kérdése jó tíz éve először szóba került. Nem egyszerű ez egy olyan országban, ahol 50 évig nem volt magántulajdon, így a vagyonátadás kultúrája sem alakulhatott ki. Egy dolog biztos, hogy az apák generációjának előbb vagy utóbb, de el kell engedniük a gyeplőt. Hamarosan én is ezt teszem, de a szemem azért a pályán tartom” – fogalmazott sejtelmesen a gazda.

​Gazdaságátadási törvény 


Egyre nő, 2020-ban már 58 év volt az agráriumban dolgozó gazdák átlagéletkora. A KSH legutóbbi agrárcenzusának adatai szerint a gazdaságokat irányító személyek 35 százaléka volt 65 év feletti, szemben a 2010-ben mért 28 százalékkal. A 2023. január 1-jén hatályba lépő gazdaságátadási törvény jelentősen előmozdíthatja a nemzedékváltást az őstermelők, családi gazdaságok és egyéni vállalkozók körében, akik ezentúl egyetlen szerződésben, számos adminisztrációs és adózási könnyítéssel tudják a gazdaság átadását végrehajtani.

Az átadást eddig az érzelmi tényezők mellett az átadással járó szerteágazó adminisztrációs kötöttségek is nehezítették.

Ezért fordulhatott elő az, hogy az agrárcenzus során megkérdezett 65 év feletti gazdálkodók 51 százaléka még nem tudta, hogy mi fog történni a gazdaságával a következő évek során. Ugyanakkor akik már tervezték az irányítás átadását, 84 százalékban családon belül kívánták azt végrehajtani, amire az új törvény számukra minden korábbinál egyszerűbb lehetőséget biztosít. A törvényben új elem az együttműködés jogintézménye, mely lehetőséget ad arra, hogy az átadó a tudását, kapcsolatrendszerét is fokozatosan át tudja adni az átvevőnek. Az együttműködés időtartama maximum 5 év lehet, de akár néhány hónapban is meg lehet egyezni. Az együttműködés időtartama alatt a felelősség az átadóé, végig a gazdaságot átadó tulajdonában van a gazdaság, az átvevőre a jogok csak az együttműködés utolsó napján szállnak át.