A következő egy hét során lényeges változás nem várható időjárásunkban, marad az őszi idő. Eleinte északias, majd keleties lesz fölöttünk az áramlás iránya, mellyel csak néhol érkezik kisebb eső, egy-egy zápor. Az ország nagyobb részén a jövő hét közepéig egyáltalán nem várható csapadék. A részben napos, időnként felhős időben hűvösek lesznek az éjszakák, helyenként gyenge faggyal, de nagyobb területre kiterjedő fagy nem valószínű. Délutánonként pedig többnyire 13, 18 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
 

Az elmúlt hét első felében száraz időnk volt, majd csütörtökön és pénteken egy gyenge időjárási front okozott többfelé kisebb esőt, záport. Szombaton hónapok óta első alkalommal egy mediterrán ciklon kiterjedt csapadékzónája érkezett délnyugat felől és okozott jelentős esőt, vasárnap pedig már kelet felé el is hagyta hazánk térségét. Ezen a héten aztán már csak nyugaton volt helyenként kisebb eső. Összességében jellemzően 15 és 35 mm csapadék hullott, de a Balaton térségében 40 mm-t meghaladó mennyiség is előfordult, miközben az északnyugati határszél kimaradt az esőből. Utoljára június közepén fordult elő hazánkban ehhez hasonló nagyságrendű csapadék. Ezzel együtt is az elmúlt 30 nap csapadékösszege jóval elmarad a szokásos mennyiségtől. A 90 napos összeg pedig 100-160 mm-rel kevesebb az átlagnál.
 

1

A repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok vetéséhez, talajelőkészítéséhez és a keléshez szinte országszerte kedvező a talaj fölső rétegének nedvességtartalma. Kedvező körülményekről már hónapok óta nem lehetett beszélni.
 

2