Fotó: Shutterstock
Megelégelte az ételkiszállítók értékelési káoszát a versenyhivatal
2021-10-27
Miközben a járvány miatt a vendéglátópiac hagyományos formájában forgalomcsökkenéssel szembesült, a magyar fogyasztók minden korábbinál többet költöttek ételrendelésre a tavalyi évben, ez a tendencia pedig 2021-ben is folytatódik. Az ételkiszállítással foglalkozó cégek köre is folyamatos bővülést mutat: a különböző éttermek mellett számos cukrászda, reggelizőhely, ételérzékenyeket kiszolgáló és alkoholos italt forgalmazó vállalkozás, sőt, egyes benzinkutak étel- és italkínálatából rendelhetünk otthonunkba.
A Gazdasági Versenyhivatal 2021 szeptemberében átfogó gyorselemzést – ún. sweep-et – végzett annak vizsgálatára, hogy a házhozszállításra szakosodott hazai platformok miként biztosítanak lehetőséget a fogyasztók számára véleményük kifejezésére.
A GVH szakemberei a platformok többségénél nem találtak tájékoztatást arról, hogy alkalmaznak-e moderálást – azaz a már leadott értékelést esetleg utólag módosítjék vagy törlik-e –, valamint azt milyen elvek és szempontok mentén teszik. Ismertté vált olyan eset is, amikor a leadott értékelés nem jelent meg az értékelt étterem mellett.
Az eredmények alapján a versenyhatóság a honlapján nyilvános ajánlásokkal támogatja az érintett vállalkozásokat annak érdekében, hogy a fogyasztói bizalmat fenntartó, megismerhető és átlátható értékelési rendszerrel rendelkezzenek. A vélemények torz megjelenítése ugyanis bizonyos esetekben akár a vásárlókat megtévesztő, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak is minősülhet, így hatósági szankciókkal járhat.