A police.hu-n olvasható beszámoló szerint az első esetben egy győri férfit hívtak fel azzal, hogy az "internetrendőrség kibervédelmi osztálya" észlelte, hogy a bankszámláját támadás érte, megkérdezték, hogy melyik banknál van számlája, majd két órán keresztül szóval tartották, mialatt a gépe és a hozzá tartozó egér "magától funkcionált", és a távoli hozzáférés segítségével csaknem 6 millió forintot emeltek le a számlájáról.
A második esetben egy Sopron környéki nőt hívtak fel szintén a rendőrség nevében, és azt állították, hogy egy adathalász megtudta az összes banki adatát és veszélyben van a bankszámlája. Az elkövetők arra kérték, hogy menjen be a legközelebbi pénzintézetbe és a megtakarított pénzét azonnal tegye át két biztonságos számlára. A nő a csalók instrukcióit követve több mint 10 millió forintot utalt át két ismeretlennek, ezután az elkövető még arra is figyelmeztette, hogy a tranzakciókról készítsen fotót és azt küldje meg egy látszólag rendőrségi email címre.
Mindkét esetben csak pár óra múlva döbbentek rá a sértettek, hogy átverték őket és ezután tettek feljelentést a rendőrségen.
A rendőrség arra hívta fel a figyelmet, hogy
- soha nem szabad kiadni semmilyen banki információt telefonon.
- A rendőrség nem kér pénzt vagy banki adatokat ilyen formában, ezért, ha ilyesmit kérnek, akkor az egyértelmű csalás.
- Érdemes kételkedni a sürgős hívásokban: a csalók gyakran sürgetik áldozataikat, hogy gyorsan cselekedjenek.
- Ha bármilyen gyanús telefonhívást kaptunk, azonnal lépjünk kapcsolatba közvetlenül a bankunkkal vagy a rendőrséggel.
- Nem szabad letölteni semmilyen programot egy "telefonos ügyintéző" javaslatára, és érdemes naprakészen tartani a védelmi rendszereket, erős jelszavakat kell használni és egyéb biztonsági intézkedéseket a banki tranzakciókhoz.
Olvasd el ezt is!


